A 10. B osztály humán tagozatos tanulói rendhagyó irodalom órán vettek rész a magyar széppróza napjának alkalmából.
A tanórát Papp-Szalai Sándor középiskolai tanár, a Debreceni Egyetem doktori iskolájának hallgatója tartotta Jókai Mór életművét bemutatva a diákoknak.
Köszönjük a lehetőséget Papp-Für Jánosnak, a Kertész László Irodalmi Kör elnökének!
2024. február 9-én délután a padlástéren került megrendezésre az ötödikesek és hatodikosok farsangja. Hihetetlenül jó hangulatú és vidám farsangi buli volt, amelyen az alábbi programok kerültek megrendezésre: jelmezverseny, táncverseny és végül szabadfoglalkozás. A jelmezversenyen először a jelmezesek felvonultak és utána hármasával elmondták, hogy ki minek öltözött. Amíg a zsűri döntött mi megrohamoztuk a büféasztalt. A győztesek egy-egy nagy doboz chipset kaptak. De még a közönség is megszavazhatott egy kedvenc jelmezt.
A táncverseny úgy kezdődött, hogy mindenki táncolt viszont akik nem kívántak részt venni a versenyen ők 10-20 másodpercen belül oldalra kiszaladtak, akik meg versenyezni szerettek volna ők tovább táncoltak. Az eredményhirdetésen az első 3 helyezett kapott jutalmat. Utána 18:00-ig szabadfoglalkozásra került sor.
Gál Edina 5.e.
A „Wallenberg nyomán” magyarországi és határon túli középfokú oktatási intézmények tanulói számára meghirdetett vetélkedőn a regionális elődöntőben elért második helyezése jogán országos döntőbe jutott a Hanuka csapat: Cselei Magdolna Sára és Gajdán Viktória 10/E, valamint Sipos Kamilla Csenge 12/B osztályos tanulók.
Tóth Júlia tanárnő készítette fel őket.
Gratulálunk, jó készülést és sok sikert a döntőben!
A 10. E osztályosok vizuális kultúra órán készített munkáiból tekinthető meg összeállítás iskolánk galériájában, melyek főleg a tavalyi tanévre tekintenek vissza. A virágok témakörben a tanulmányrajz kapcsán alkalmazták a lavírozott tustechnikát, vizes bázisú festékkel a színekre is koncentráltak. Mindkét esetben a formák karaktere, a fény-árnyék jelenségek, a különböző anyagok texturális megjelenítése volt a fő cél.
Önálló képalkotás kapcsán híres művekről alkottak parafrázist, ahol a tárgyi világ redukciója, a sík és a tér egyeztetése történt. A Zene című témakörben logók, képversek, kedvenc zenei előadók koncert-látványtervei tekinthetők meg. A Bocskai-szobor kapcsán az épített és a természeti környezet kapcsolatát vizsgálták. A kubizmus jellemzőit szem előtt tartva kollázst terveztek virág motívumok felhasználásával.
Gratulálunk a kiállításon képekkel szereplő diákjainknak.
Január 22-én a magyar kultúra napja alkalmából iskolánk 5 osztálya rendhagyó irodalomórán vehetett részt. Ezen a napon a Madách Színház jóvoltából 2 online előadást láthattak tanulóink: az Ady Endre szerelmi életét bemutató Elfogyni az ölelésben címűt, és a Szép Ernő életét feldolgozó Emberszag címűt. A program különlegességét az adja, hogy a filmeket készítő Madách Színház a színházi előadást ötvözte a filmes megjelenítés módszereivel, és ez érdekes látványvilágot eredményez (ezért lett az elnevezése „film-szín-játék”).
A tavalyi tanévben, az országos tanulmányi versenyeken 1–10. helyezést elérő tanulók felkészítő tanárainak munkáját köszönte meg és ismerte el Hajdúböszömény város vezetése 2024. január 11-én a városházán. Iskolánk nevelőtestületéből tizenöt tanár neve hangzott el, valamennyien országos versenyekre készítettek fel sikeresen gimnazistákat. Név szerint Bíróné Márkus Andrea, Gyulai Edit, Katonka Pál, Kissné Horváth Ágnes, Losonczi László, Magi Csaba, Dr. Nagy Attila, Németi Edit, Oláh Tibor, Oláhné Flinta Marianna, Pálfi Judit, Silye Gábor, Tóth Júlia, valamint Bodogán Lászlóné görögkatolikus hitoktató neve. (A fénykép az ünnepség után készült, amelyen Németi Edit és Tóth Júlia nem tudott jelen lenni.)
A tehetséges tanulóinkról, az ő iskolai és alapítványi díjazásaikról már korábban több ízben hírt adtunk. A tanulóink eredményeit összesítő tablót a honlapunkon lehet megtalálni. http://bighb.hu/.../a-2022-2023-tanevben-a-tanulmanyi...
Gratulálunk mindenkinek, további sikereket, ehhez sok tehetséges és motivált diákot, valamint sok erőt és egészséget kívánunk!
Jelenlegi és egykori gimisek egy csapata 2024. január 12–15. között Felsőzúgón (Ružbachy, SK) gyakorolja és tanulja a síelést Poczetnyik Csaba tanár úr kíséretében.
Pályázhatnak a Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium nappalis, angol nyelvet tanuló diákjai. Pályázni lehet az alábbi témákban való kutatási eredménnyel. Az eredményt önálló dolgozatban kell megjeleníteni. Az alapítvány a nyertesnek kétszázezer forint ösztöndíjat biztosít.
A dolgozat célja a kanadai magyarság történetének, irodalmi kulturális életének tanulmányozása, kutatása; irodalmi-szellemi értékeinek feltárása, megőrzése, közkinccsé tétele, továbbá a kanadai magyarság szellemi közösségének erősítése.
A dolgozatban a kanadai magyar alkotók* irodalmi munkásságának feldolgozását és műveik elemző-értelmező bemutatását várjuk el elsősorban, elsődleges források segítségével. A korábbi években feldolgozott témák és szerzők választása kerülendő!**
Iskolánk galériájában volt diákunk alkotásaiból tekinthető meg válogatás. A képek a gimnáziumi évektől a Nyíregyházi Egyetemen át élete utolsó szakaszában készült képekig mutatják be alkotói pályának állomásait. A kiállítás január 9-ig tekinthető meg az intézmény nyitvatartási idejében az emeleti folyosón.
Gimnáziumunk négy osztálya (10/A, 10/B, 11/B, 11/C) bűn- és áldozattá válást megelőző programon vett részt az Impulzus Oktató-Élményközpontban, Debrecenben. A Nyomoz a suli! középiskolásoknak létrehozott projekt keretében, prevenciós céllal ismerkedtek az őket érintő társadalmi veszélyforrásokkal és azok elkerülésének lehetőségeivel. Aktív résztvevőként nyomoztak, gondolkodtak csapatokban, majd közösen derítették fel a nyomozás szálait.
Az egyik osztály (10/B) élménybeszámolója: A program során négy csoportra osztottak minket. A csoportoknak két fiatal eltűnésével kapcsolatban kellett a nyomokat összegyűjteniük, a tanúvallomások alapján és a lány és a fiú szobájának átvizsgálása során minél több információt megszerezniük. A csoportmunkák után együtt kellett összeraknunk a nyomokat, és megtalálni a két fiatalt. A programot nagyon élveztük!
A gimnázium 6/E osztályának tanulói: Bakó Bence, Dobó Ádám, Fekete Levente, Töviskes Ábel, Tündik László, osztályfőnökük, Szabóné Medgyessy Nóra kíséretében Gyöngyösön jártak.
A "Fiatalok az egészséges jövőért" nevezetű versenyen, melyet immár hetedik alkalommal rendeztek meg, a 70 csapatból bejutottak az országos döntőbe a legjobb 25 közé. Az általános iskolai és középiskolai korosztály együtt versenyezett olyan prevenciós témákban, mint alkohol, dohányzás, drogok használatának megelőzése, illetve általános egészségügyi kérdések.
A hatodikos fiúk szépen helyt álltak a túlnyomó többségében 10-11-12. évfolyamos csapatok között.
Gratulálunk nekik az eredményes szereplésért, és hogy képviselték gimnáziumunkat az országos versenyen.
Köszönjük tanárnő segítségét, és a Hajdúböszörményi Tankerületi Központ támogatását!
Bővebben: Fiatalok az egészséges jövőért – középiskolás vetélkedő Gyöngyösön
A Pénziránytű Iskolahálózat tagjaként fogadtuk gimnáziumunkban a "Bőröndmúzeum – Utazás a pénz körül” elnevezésű ismeretterjesztő programot.
Ennek keretében tartott foglalkozásokat Bereczki Mária (aki gimnáziumunk egykori diákja) a 12/A és 11/E osztályokban.
A foglalkozások az állam pénzügyi szerepéről, a pénz vásárlóerejéről és a monetáris politikáról, valamint a bankrendszerről és a hitelekről szóltak, és adtak hasznos ismeretet tanulóinknak.
Iskolánk hét tanára sikerrel vett részt a tehetséggondozó pedagógusok támogatására kiírt pályázaton, amelyet a Kulturális és Innovációs Minisztérium a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelővel együttműködésben a Nemzeti Tehetség Programban hirdetett meg.
A „Köbüki” tehetséggondozó tanári ösztöndíj pályázat célja a magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, fizika, biológia, kémia, földrajz, digitális kultúra vagy ének-zene szakos, a tehetséggondozásban részt vevő pedagógusok megbecsülése, szakmai elismerése, a tehetséggondozás keretében végzett szakmai tevékenység ösztönzése ösztöndíj-támogatás formájában.
Gratulálunk Bíróné Márkus Andreának, Kissné Horváth Ágnesnek, dr. Nagy Attilának, Oláh Tibornak (ő nincs a képen); Oláhné Flinta Mariannának, Sütő-Oláh Csillának, Tóth Júliának, munkájukhoz jó egészséget, abban sok örömet és sikert kívánunk!
További információ a pályázatról: https://emet.gov.hu/kobuki-tehetseggondozo-tanari-osztondij-2023-a-palyazat-kodja-kobuki-23-2/
Hatodik alkalommal hirdette meg a gimnázium a Kis Tudósok megyei természettudományi csapatversenyt, amire az idén 19 iskolából 56 csapat nevezett. Két levelezős forduló után tíz csapat versenyzett a döntőben. A 7-8. évfolyamos diákok biológiából, fizikából, földrajzból és kémiából mérték össze a tudásukat. Köszönjük a részvételt, gratulálunk a győzteseknek!
A döntő végeredménye:
A Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium BIG Matematikaversenyének eredményhirdetésére 2022.11. 23-án került sor. A versenyen a beiskolázási körzetünk 9 általános iskolájából 125 7. és 8. évfolyamos tanuló vett részt.
Helyezettek:
8. évfolyam
7. évfolyam
Gratulálunk a versenyzőknek és a felkészítő tanáraiknak!
Kedvezményezett: Hajdúböszörményi Tankerületi Központ
A projekt tartalma: a felhívás célja a köznevelési intézményekben a korábbinál lényegesen több digitális eszköz lesz napi szinten használatban, ami korábban nem jelentkező kihívást jelent az iskolák elektromos hálózatainak megbízható működésére.
A pályázatban érintett feladatellátási helyek esetében, az épületekben található erősáramú elektromos rendszerek teljes vagy részleges felújítása szükséges a mai kor elvárásainak megfelelő technikai és üzembiztonsági színvonal biztosításához. A felújítás az kiszolgálandó igények felmérése alapján elkészült elektromos terv alapján fog megvalósulni.
A projekt keretén belül a Hajdúböszörményi Tankerületi Központ fenntartásában működő 5 köznevelési intézmény, 6 feladatellátási helyének villamos hálózata újul meg.
A támogatás összege: 207,76 millió forint
Megvalósítási időszak: 2022.10.17 – 2023.08.31.
A támogatás mértéke: 100 %
Csapatverseny győzelem az országos döntőn
Gimnáziumunk két csapattal is képviseltette magát a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Modern Kelet-Ázsia Kutatócsoportja által kiírt országos versenyen, amely Ázsia vallásait állította középpontba. Az előzetes feladatokat követően az online döntőn teszt-és kreatív feladatok alapján kellet számot adni India, Kína, Japán vagy éppen Vietnám vallási és kulturális életéről.
Tizenhét csapatból országos első helyezést ért el a 11. a és a 11.e osztályos diákokból álló csapat Antal Laura, Gedeon Hanna, Uzonyi Katalin és Vanyóczky Fruzsina részvételével.
A versenyen tisztes helytállással szerepelt a 9. e osztályosok csapata Mátyus Lili, Nagy Virág, Tóth Boglárka és Varga Petra részvételével.
A csapatok felkészítését Magi Csaba tanár úr segítette.
Felhívjuk a negyedikes és a nyolcadikos tanulók figyelmét, hogy a 2024. évi középfokú beiskolázi eljárás központi írásbeli vizsgájára való jelentkezés lehetősége megnyílt az Oktatási Hivatal felületén.
Gimnáziumunk megszervezi ezeket az írásbeli vizsgákat, és a várja a jelentkezési lapokat, amelyeket
2023. november 30-ig kell eljuttatni hozzánk.
A Jelentkezési lap a központi írásbeli vizsgára kitölthető:
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a vizsgaszervező intézménybe csak egyféleképpen kell benyújtani az írásbeli vizsga jelentkezést!
Különleges bánásmódot igénylő (sajátos nevelési igényű, illetve a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségekkel küzdő) tanuló esetében – a vizsgaszervezés érdekében – szükséges a megfelelő szakértői vélemény, valamint a speciális körülmények, illetve eszközök igénylésére vonatkozó szülői kérelem csatolása a jelentkezési laphoz. Kérjük, hogy a kérelem kitöltését megelőzően olvassák el az ehhez kapcsolódó tájékoztatót!
Ha további kérdésük lenne, keressenek minket az ismert elérhetőségeken!
Gimnáziumunk idén is elnyerte a Boldog Iskola címet. Az Oklevelet Budapesten, az Erkel Színházban vehette át Drénné Elek Andrea és Spitzmüllerné László Gabriella. Ajándékként elhozhattuk az új Önbizalom Program Kézikönyvet és Munkafüzetet, így tovább színesedik a felhasználható eszköztárunk. Bízunk abban, hogy a Jobb Veled a Világ Alapítvány Boldogságóra Programjának élménypedagógiai elemei több osztályközösségben is támogatják, gazdagítják majd a diákok testi-lelki jobb létét!
Gimnáziumunk a 2024/25 – ös tanévben is meghirdeti a nyelvi előkészítővel induló nyelvtagozatos képzését.
Az Országos Haditorna Verseny vármegyei döntőjén a gimnáziumunk csapata 6. helyezést ért el.
A vármegyei döntő 23 csapatának hét állomáson kellett összetett versenyszámokból álló feladatokkal megküzdeni: volt mátrix futás, távbecslés, kézigránát-hajítás, akadályfutás, elsősegély-nyújtás, honvédelmi totó, lövészet és fegyveres váltófutás.
A 4 főből álló csapatunk kíválóan helyt állt. A csapat tagjai:
Révész Márk és Nagy Márton 12/C;
Balogh Szilárd István és Fodor Ákos 12/E osztályos tanulók Felkészítő: Poczetnyik Mária testnevelő.
Az eseményről, egyik résztvevő diákunk, Kiss Eszter (10.e) írt részletes összegzést, értékelést.
Bővebben: Európa Hét a gimnáziumban - Europa Woche (16–22/9/2023)
Szövegelő-kör a 8. osztályosok számára
Iskolánk szeretettel várja azon nyolcadik osztályos tanulókat, akik érdekes feladatok megoldásán keresztül szívesen megerősítenék és bővítenék a magyar irodalom és nyelvtan tudásukat, mely hozzájárulhat a sikeresebb középiskolai felvételihez.
Helyszín: a gimnázium 109. terme
Időpont: minden szerdán 15 óra
Első alkalom: 2023. október 4. szerda
További információ:
A foglalkozást a gimnázium tanárai vezetik.
Thalesz-kör a 8. osztályosok számára
Iskolánk szeretettel várja azon nyolcadik osztályos tanulókat, akik érdekes feladatok megoldásán keresztül szívesen megerősítenék és bővítenék a matematika tudásukat, mely hozzájárulhat a sikeresebb középiskolai felvételihez.
Helyszín: a gimnázium 109. terme
Időpont: minden kedden 15 óra
Első alkalom: 2023. október 3. kedd
További információ:
A foglalkozást a gimnázium tanárai vezetik.
Europa Woche (16–22/9/2023)
Megérkeztek vendégeink a németországi Gommernből, a hagyományos diákcsere kapcsolatunk projekthetére, amelynek idén fő témája a zene.
Vasárnap családi programokon vettek részt a fogadó diákok és a vendégek.
Hétfőn ismerkedtek a gimnáziummal: tanórákra ültek be, aztán előkészítették a projektmunkákat.
Délután városunkkal ismerkedtek, majd koncert zárta a napot a Bartók Béla Zeneiskolában.
Kedden egész napos kirándulásra mentek Budapestre, ahol fővárosunk nevezetességeivel ismerkedtek. Ellátogattak a Liszt Ferenc Emlékmúzeumba és a Magyar Zene Házához. A budapesti program dunai sétahajózással zárult.
A szülők, a tanárok és a diákok szavazata alapján az „Év tanára a Bocskai István Gimnáziumban” Alapítvány a 2023. évben is jutalmazta az év tanárát. A 2023. évben az év tanára Csontos Tibor Mihály testnevelő lett. A díjat Dr. Török László alapítványtevő adta át.
Sajtóközlemény
Befejeződött a Hajdúböszörményi Tankerületi Központ fenntartásában lévő öt intézmény elektromos rendszerének megújítása
2023/08/28
Az EFOP-4.1.12-22 kódszámú „Az állami fenntartású köznevelési intézmények elektromos rendszerének megújítása” pályázati programban a Hajúböszörményi Tankerületi Központ fenntartásában működő öt általános iskola hat feladatellátási helyszínén került sor az elektromos hálózat részleges, vagy teljeskörű felújítására.
A projektben érintett intézmények:
• Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium
• Balmazújvárosi Általános Iskola
• Görbeházi Széchenyi István Általános Iskola
• Hajdúböszörményi Eötvös József Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
• Dr. Molnár István Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános és Készségfejlesztő Iskola, Kollégium
A fejlesztés eredményeként a megvalósítási helyszíneken lévő iskolaépületek erősáramú elektromos rendszereiben több tízezer méter vezeték, fő- és szinti elosztók, óraszekrények, megszakítók, villanykapcsolók, dugaszolóaljzatok cseréje, emellett a régi fénycsövek, lámpatestek helyett korszerű világítótesteket felszerelése zajlott le.
A kivitelezési munkálatok befejeződtek, így szeptembertől még korszerűbb infrastrukturális környezetben kezdődhet meg az oktatás. A beruházásnak köszönhetően hosszú távon biztosított lesz a mindennapi tanulást és oktatást elősegítő elektromos hálózati feltétel.
A projekt címe: Elektromos rendszerek felújítása a Hajdúböszörményi Tankerületi Központ intézményeiben
A projekt azonosítószáma: EFOP-4.1.12-22-2023-00048
A támogatás összege: 300 millió forint
Megvalósítási időszak: 2022.10.17. – 2023.08.31.
A támogatás intenzitása: 100 %
3. oldal / 5