Ma (május 17) járt az iskolánkban az AFS cserediákprogram önkéntese.
Arany minősítést kapott a gimnázium képviseletében induló énekes kisegyüttes. A komoly művészeti iskolai múlttal rendelkező diákjaink, Elek Zsanett, Marjai Dorka 9. A és Kovács Dominik 10 B osztályos tanulók szívmelengető énekléssel kivívták a zsűri elismerését a XVI. "Tiszán innen, Dunán túl" népdaléneklési minősítő versenyen. Felkészítő tanáruk Bíróné Márkus Andrea .
Az 5/E osztályos gimnazistáink csapata országos 10. helyezettként végzett a BankVelem Pénzokos kupa országos döntőjében.
Katonka Dorka, Magi Réka és Szabó Vivien KatzeundHund csapatát Kissné Horváth Ágnes tanárnő készítette fel.
Gratulálunk a tanulóknak és tanáruknak!
Nagyon szoros mezőnyben, ahol egy-egy pont döntött az országos helyezésekről, nagyon szép sikert ért el a gimnázium mindkét döntőbe jutott csapata a Wallenberg nyomán országos középiskolai vetélkedőn: a Gedeon Hanna, Kiss Mariann és Kovács Leila Éva 10. A osztályos tanulók alkotta csapat országos 7., a Cselei Magdolna Sára, Gajdán Viktória és Papp Veronika 9. E osztályos tanulók alkotta csapat pedig 11. helyezést ért el.
Bővebben: Két csapatunk is helytállt a Wallenberg nyomán országos középiskolai vetélkedő döntőjében
A Minősített Tehetséggondozó Műhely keretében április 25-én Dráma az iskolában címmel műhelymunka zajlott Molnárné Gál Ildikó drámapedagógus vezetésével. Az első 10 percben az iskolai színjátszókör mutatkozott be egy rövid jelenettel. A bemutató után rövid eszmecsere zajlott arról, milyen munkamódszert érdemes alkalmazni diákszínjátszókkal, majd a folytatásban a színházi nevelésről, illetve az ünnepi műsorok szerkesztésében rejlő nehézségekről és kihívásokról esett szó. A foglalkozás hátralevő részében drámajátékok gyakorlatban történő bemutatása következett. A résztvevők lelkesen játszották végig az egyes játékokat, miközben a tanórákon, tehetségfejlesztő foglalkozásokon való alkalmazás lehetőségeit is megvitatták.
Sikerek az "Értsd jól!" városi, német nyelvű versenyen.
Gimnáziumunk diákjai: Jánosi Klára Sára és László Eszter Etelka (7/E) első helyezést, Kiss Dorottya és Máté Rozina (6/E), Kulcsár Borbála és Szabó Lili (7/E) második helyezést értek el.
Felkészítő tanáraik: Szabóné Medgyessy Nóra és Kiss Csaba
Gratulálunk!
Bővebben: Sikerek az "Értsd jól!" városi, német nyelvű versenyen
A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 43 § (2) bekezdése alapján rendkívüli felvételi eljárást írok ki a Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium 2023-ban induló alábbi tanulmányi területeire.
Az oktatott első idegen nyelv a következő egyike: angol, német; az oktatott második idegen nyelv a következők egyike: angol, francia, latin, német. A tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral küzdő, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek.
Kollégiumi elhelyezés csak előzetes egyeztetés alapján
További információ, érdeklődés jelentkezésről 2023. május 31-ig: Bácsiné Polyvás Imola intézményvezető-helyettestől: e-mailben
A jelentkezéseket 2023. május 31-ig várjuk.
A rendkívüli felvételi eljárásban több jelentkezési lap is benyújtható, de egy jelentkezési lapon csak egy iskola jelölhető meg. A felvételi kérelmekről a gimnázium igazgatója dönt.
Hajdúböszörmény, 2023. április 27.
Gyulai Sándor
intézményvezető
Testnevelők a Szabadhajdúban
Interjú Poczetnyik Csaba tanár úrral.
Letölthető: az interjú
2023.április 21-én gimnáziumunk 11.b osztálya Debrecenben járt, ahol a Kiserdő című színházi előadást nézték meg. Ez egy részvételi színházi előadás volt, amely közös gondolkodásra és közös alkotásra hívta a 17-18 éves diákokat. Köszönet a lehetőségért Molnárné Gál Ildikó tanárnőnek. Kísérőtanár Ó. Szabóné Sipos Júlia tanárnő, osztályfőnök volt.
2024-től változnak a felsőoktatási felvételi eljárásban a pontszámítási szabályok. Minden felsőoktatási intézmény maga szabályozhatja az intézményi pontok rendszerét, ezért a jelentkezőknek figyelemmel kell kísérni az adott egyetem adott szakára vonatkozó szabályokat.
A felvételizők 2023. július 12-ig pótolhatják a felvételi eljáráshoz szükséges dokumentumok feltöltését és eddig módosíthatják egyszer az általuk megjelölt képzések sorrendjét. Részletek a cikkben.
Tisztelt Jelentkezők!
A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 42. §-a szerint a felvételt hirdető középfokú iskola az egyeztetett felvételi jegyzék alapján, a tanév rendjéről szóló miniszteri rendeletben meghatározott határidőig megküldi a felvételről vagy az elutasításról szóló értesítést a jelentkezőnek, kiskorú jelentkező esetén a szülőnek, továbbá, ha a jelentkező tanulói jogviszonyban áll, az általános iskolának is.
A 2022/2023. tanév rendjéről szóló 22/2022. (VII. 29.) BM rendelet 2. számú melléklete alapján 2023. április 28-ig küldik meg a felvételt hirdető középfokú iskolák a felvételről vagy az elutasításról szóló értesítést a jelentkezőknek és az általános iskoláknak.
Az értesítések és a jegyzékek kiküldése elkezdődött.
Kérem szíves türelmüket és megértésüket!
Gyulai Sándor
intézményvezető
2023. április 20-án gimnáziumunk 11. e osztályos tanulói (Apró Boglárka, Balogh Csenge, Kathi Anna és Nagy Tamás) Pálfi Judit tanárnő szervezésében és kíséretében német karriernapon vettek részt Debrecenben, a Kölcsey Központban. Az eseményt a Debreceni Német Kulturális Fórum szervezte a „Wunderbar Fesztivál” hetének keretein belül. Az érdeklődő diákoknak német és német érdekeltségű debreceni cégek cégvezetői és igazgatói mutatták be röviden munkájukat, illetve a kihelyezett standoknál várták a tanulókat beszélgetésre, mini állásinterjúkra, kérdések megválaszolására. A megjelenteknek többek között a Debrecen BSC Kerekasztal, a Krones Hungary Kft., a repülőgépgyártó Diehl Aviation Hungary Kft., a Deutsche Telekom IT Solutions és a British Telecommunications (BT) képviselői tartottak előadást. A prezentációkban szinte kivétel nélkül elhangzott az idegen nyelvtanulás fontossága, illetve a német nyelv kiemelkedő szerepe az angol nyelv – melyet a cégek már alapnyelvként kezelnek Magyarországon is – mellett.
Köszönjük a lehetőséget és az élményt Pálfi Judit tanárnőnek!
Nagy Tamás, 11.e
Április 19-én a gimnázium 10. C és 10. E osztálya nagy izgalommal indult el Budapestre. Parlamenti különórán vettek részt a diákok, melynek során lehetőség nyílt a Parlament épületének megismerésére, találkozásra parlamenti képviselőkkel, az Országgyűlés munkájának megismerésére egy szimulációs játék keretein belül, valamint az impozáns Országgyűlési Könyvtár bejárására is. A programot egy kvízjáték és az Országgyűlési Őrség díszbemutatója zárta. Köszönet érte Győriné Ajzner Márta, Kathiné Kovács Ilona, Nagyné Dakos Tímea tanárnőknek és Magi Csaba tanár úrnak.
A mai napon a Városháza Báthory termét állampolgársági ismereteket tanuló kisgimnazisták foglalták el. A Bocskai István Gimnázium 7. évfolyamát Tóth Júlia munkaközösség-vezető, mesterpedagógus szervezésében Kiss Attila polgármester köszöntette és Dr. Vincze - Miqdadi Edit aljegyző előadását hallgathatták meg.
https://www.facebook.com/photo/?fbid=686253040167018&set=a.494617875997203
A program helyszíne: Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium (4220 Hajdúböszörmény, Bocskai István tér 12.)
Részvételi szándékát 2023. április 24-ig a mellékelt regisztrációs űrlap kitöltésével jelezze!
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
A rendezvény a Minősített Tehetséggondozó Műhely keretében, a Nemzeti Tehetség Központ gondozásban valósul meg.
A tudósítás itt 01:15-től: https://mediaklikk.hu/.../2023/04/01/agenda-2023-aprilis-1/
Március 30-án az Országházban rendezett Demokráciajátékon vett részt 9/E osztályunk. A Tavaszi Megújulás Szövetsége frakcióként ellenzéki oldalon vitatta meg a mesterséges intelligenciáról szóló törvényjavaslatot.
Köszönjük Gyulai Edit tanárnő és Szabó Tibor osztályfőnök felkészítő-szervező munkáját! (Tanár úrnak a fényképeket is!)
Tóth Tamás Bence, iskolánk 12. e osztályos tanulója az MCC középiskolás program keretein belül, egy erdélyi tanulmányi úton vehetett részt. Az utazás alatt meglátogattak több kis várost, de Kolozsvár volt a központ, ahol az erdélyi MCCs diákokkal is találkoztak.
A Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium három tehetséges diákja, Magi Lilla Mária, Nagy Dorina és Szegedi Márk 11. E osztályos tanulók részt vettek a Nobel-díjasok és Tehetséges Diákok XX. Találkozóján Szegeden. A programok között szerepeltek tudományos előadások, laboratóriumi gyakorlat és kulturális program is.
Gyere velünk Lengyelországba!
Önköltséges utazást szervezünk Krakkóba 2023 augusztusában.
Az augusztus 10–13. között tervezett négynapos út során a főbb állomások: KRAKKÓ-ZAKOPANE-WIELICZKA-AUSCHWITZ
Részletekről, árakról érdeklődni és jelntkezni Tóth Júlia tanárnőnél lehet.
Figyelem! Az új határidő március 31!
Letöltés Krakko_2023
Pénz7 a Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnáziumban 2023. március 6-10
A tanév rendjében hetedik éve szerepel a Pénzügyi Témahét, vagyis a Pénz7 program, amely a tanulók pénzügyi tudatosságát hivatott fejleszteni. Az idei téma a Korszerű pénzkezelés volt, amivel előbb-utóbb mindenkinek meg kell barátkoznia. Nagy örömünkre, a 7.e és 11.e osztályokban Forgács Benjámin volt tanítványunk pénzügyi önkéntesként tartotta meg a Pénz7- órákat. Kissné Mező Marianna a 9.ny és a 10.c, Kissné Horváth Ágnes a 8.e és a 10.e osztályban tartott órákat. A többi osztályban az osztályfőnökök segítségével történt a tananyag feldolgozása.
A korszerű fizetési módokkal kapcsolatos legfontosabb tudnivalók megszerzése mellett, a tanulóink a BankCode, a BÉT és a Pénziránytű Alapítvány tőzsdejátéka, a BankVelem PénzOkos Kupa és K&H „Vigyázz kész pénz!” pénzügyi vetélkedőkön mérettetik meg magukat ezekben a hetekben.
Bővebben: Pénz7 a Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnáziumban
A 10/B és 10/C osztálya gimnáziumunkat képviselve a Rákóczi Szövetség március 15-i diákutaztatási programjának keretében a Rozsnyói Református Egyházközség Alapiskoláját látogatta meg. Közösen emlékeztek meg Petőfi Sándor szobránál a forradalom 175. és a költő születésének 200. évfordulójáról.
A Rozsnyói Református Egyházközség a Hajdúböszörmény Kálvin téri Református Egyházközség testvérgyülekezete. Köszönjük a mindkét részről a segítséget a közvetítésben, a rozsnyói iskola vezetésének, tanárainak és tanulóinak pedig a lehetőséget és a szíves fogadtatást!
A határon túli kirándulás lehetőséget adott arra is, hogy tanulóink a Domica-barlangot és a betléri kastélyt is meglátogassák. Köszönjük az osztályfőnökök, Győriné Ajzner Márta és Csontos Tibor szervezőmunkáját!
Gimnáziumunk 9.ny osztálya Budapesten kétnapos osztálykiránduláson vett részt, amelynek keretében a Nemzeti Színházban a Rómeó és Júlia című előadást tekintették meg. Másnap a Petőfi Irodalmi Múzeumban az újonnan megnyílt Petőfi 200 című interaktív kiállítás látogatói voltak.
2023. február 28-án a humán tagozatos 9. B osztályunknál jártak a Csokonai Színház művészei a Csokonai Ifjúsági Program keretében. A tantermi előadás során a Théba című darabot adták elő interaktív módon, bevonva a diákokat is az előadás menetébe. A darab keretét Szophoklész tanórán feldolgozott drámái, az Oidipusz király és az Antigoné adták. A diákok aktívan és nagyon lelkesen vettek részt az alkotás folyamatában.
Köszönjük Molnárné Gál Ildikó kolléganőnk szervező munkáját és a színészeknek a tartalmas és élményszerű előadást!
2023. február 28-án a magyar széppróza napja alkalmából Juhász Tibor költő, szerkesztő tartott rendhagyó irodalom órát a kortárs prózáról a 10. E osztály tanulóinak. Előadásában az irodalom természetéről, az alkotás folyamatáról és a befogadásról is szólt a diákoknak.
Köszönjük Papp-Für János szervező munkáját!
Az emléknap idén szombatra esik, így 2023. február 24-én pénteken emlékeztünk a kommunista diktatúra áldozataira. Iskolánk egykori tanára, dr. Bárány Ottóné Badi Györgyi néni az eseményeket közvetlenül átélő szemtanúként tartott rendhagyó történelemórát két végzős osztályunknak. Előadásában azt mutatta be, hogyan és miért telepítettek ki erőszakkal az 1950-es években a déli és nyugati határterületekről, valamint a fővárosból sok ezer embert a a polgári, hortobágyi és környékbeli munkatáborokba. Megható módon idézte fel a lágerek népének, benne családjának és magának hányattatását.
08_Szabadhajdú Berliner_2023.03.10_honlapra.pdf (hajduboszormeny.hu)
A Mihály János Alapítvány pályázatot hirdet
A 2022/23-es tanévre meghirdetett témák:
A pályadíjat az a tanuló nyerheti el, aki
A pályázatokat írásban kell benyújtani 2023. április 24-ig a gimnázium titkárságára vagy K. Nagyné Mihály Anna tanárnőnek az alapítvány címére (4220 Hajdúböszörmény, Bocskai tér 6.). A pályadíj: 50.000 Ft, melyet a gimnázium ballagási ünnepségén ad át a kuratórium elnöke. A témák közül egyet szabadon választhat a pályázó. Csak önállóan készített, eredeti munkával, forrásjegyzékkel és hivatkozásokkal ellátott dolgozattal pályázhat. Az írásmű terjedelme max. 6000 leütés, Times New Roman 12-es betűméret, 1,5-es sortávolságú.
Bővebben: A Mihály János Alapítvány pályázata a 2022/23-as tanévre
Letöltés: Fellebbezési nyomtatvány
Letöltés KOZFELVIR_jelentkezesi_lap_2024
Letöltés: Meghatalmazas_Atadas-atvetelhez
5. oldal / 5