2023. november 18-án találkoztak egymással a volt 12. A osztály tanulói 5 év után.
A jó hangulatú beszélgetésen az osztályfőnök, Horváth Ilona mellett az osztály meghívására részt vettek Pálfi Judit és Szabóné Juhász Enikő tanárnők is.
A gimnázium galériájában tekinthető meg az első rajz tagozatos évfolyam érettségijének 50. évfordulójára rendezett kiállítás, melynek megnyitóját egybekötötték az osztály- ill. évfolyamtalálkozóval. A bemutató ötletgazdája Szilágyi Katalin, a megvalósítás szervezője Nervettiné Fekete Lídia, rendezője és megnyitója Pálfi Gyula, a gimnázium vizuális kultúra tanára.
Bővebben: Az első rajz tagozatos évfolyam érettségijének 50. évfordulójára rendezett kiállítás
Az 1953-ban végzett öregdiákok ma tartották találkozójukat. Dr. Eszik Mihály IV. A, Kerékgyártó Istvánné IV. B és Papp Béla IV. C osztálya rendkívül összetartó közösség, egymás, az iskola és a város iránt mindig hálásan elkötelezett.
Mai napon találkozott az 1953-ban, azaz 70 éve érettségizett évfolyam a város gimnáziumában, ahol Kiss Attila polgármester és Gyulai Sándor intézményvezető fogadta, köszöntötte őket. Az egykori bocskais diákok elmondása szerint emlékezetükben mai napig kiemelt helye van a gimnáziumnak, hiszen jeles tanáraiktól kapott útravalóval, szép közösségi élményekkel telve indultak innen el.
2024. január 20. Szombat10:00 - Egységes írásbeli felvételi vizsga az 5. évfolyamra jelentkezőknek |
2024. január 20. Szombat10:00 - Egységes írásbeli felvételi a 9. évfolyamra jelentkezőknek |
2024. január 26. Péntek08:00 - Értesítés az írásbeli eredményéről az 5. évfolyamra jelentkezőknek |
2024. január 26. Péntek08:00 - Értesítés az írásbeli eredményéről a 9. évfolyamra jelentkezőknek |
2024. január 30. Kedd14:00 - Pótló írásbeli felvételi |
2024. február 21. Szerda16:00 - A felvételi jelentkezési lapok beadása |
2024. március 04. Hétfő08:00 - Felvételi jegyzék kihirdetése az 5. évfolyamra jelentkezőknek |
2024. március 04. Hétfő08:00 - Felvételi jegyzék kihirdetése a 9. évfolyamra jelentkezőknek |