Pálfi Judit mesterpedagógust, gimnáziumunk némettanárát a rendkívül magas színvonalú német nyelvtanári, valamint több éven keresztül végzett lelkiismeretes és példamutató osztályfőnöki és munkaközösség-vezető munkájáért, továbbá a németországi testvériskolai kapcsolatok töretlen lelkesedéssel végzett és eredményes szervezéséért, valamint tehetséggondozásban hosszú időn át elért eredményeiért a köznevelésért felelős miniszter állami ünnepünk alkalmából Miniszteri Elismerő Oklevél elismerésben részesítette.
Az elismerést a gimnázium közösségének tanévben tartott első összejövetelén, a tanévnyitó ünnepélyünkön adta át Tóth Lajos Árpád tankerületi igazgató 2024. szeptember 2-án.
Szeretettel gratulálunk, nagyon jó egészséget és töretlen munkakedvet kívánunk Tanárnőnek!
Mesterpedagógusaink is közreműködtek a Hajdúböszörményi Tankerületi Központ tanévindító, ráhangoló szakmai napján, amelyet 2024. augusztus 28-án tartottunk. Nyolc helyszínen tíz tanárunk tartott műhelymunkát a tankerületi központ iskoláiból érkező kollégáknak. A következő programokból lehetett nálunk választani.
Spitzmüllerné László Gabriella iskolapszichológus: Inklúziós lehetőségek az oktatásban
Dr. Nagy Attila mesterpedagógus; biológia-földrajz szakos gimnáziumii tanár: Interaktív feladatok a biológia tanításában
Debreczeni Csaba, mesterpedagógus, matematika–fizika–informatika szakos gimnáziumi tanár: A Kis tudósok komplex természettudományi verseny bemutatása és néhány módszertani ötlet
Molnárné Gál Ildikó mesterpedagógus, magyar nyelv és irodalom – történelem szakos gimnáziumii tanár, drámapedagógus és Bíróné Márkus Andrea, mesterpedagógus, ének-zene-népzene szakos tanár, művelődési menedzser: Ünnepi műsorok összeállításának kérdései és nehézségei
Tóth Júlia mesterpedagógus, történelem szakos gimnáziumi tanár: A holokauszt tanításának módszertani kérdései
Drénné Elek Andrea, mesterpedagógus, angol–magyar szakos gimnáziumi tanár: A pályaorientáció kérdései
Székelyné Nagy Katalin mesterpedagógus, német–francia szakos gimnázium tanár: Kréta IFM: játék a nyelvtanulás
Bácsiné Polyvás Imola, igazgatóhelyettes, szakértő mesterpedagógus angol szakos gimnáziumi tanár és Kiss Csaba angol–német szakos gimnáziumi tanár: Angol nyelvtanárok fóruma
Oláhné Flinta Mariann, mesterpedagógus, informatika–matematika-ábrázoló geometria szakos gimnáziumi tanár: A Lénárt-gömbök alkalmazása és Katonka Pál matematika–informatika szakos gimnáziumi tanár: A gimnáziumi matematikai felvételi eredmények elemzése
Nagyon köszönjük a szervezőknek és a közreműködőknek! Boldog új tanévet kívánunk mindenkinek!
Az Internet Hotline szolgálat
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság által működtetett internetes tájékoztató és segítségnyújtó szolgálat elérhetősége
https://nmhh.hu/internethotline
Az Internet Hotline-nál interneten elérhető tartalmakról fogadnak bejelentéseket, nyolc különböző kategóriában:
Hol és hogyan lehet bejelentést tenni?
A felhasználóktól a weboldalon (https://nmhh.hu/internethotline/) elérhető űrlapon keresztül (https://e-nmhh.nmhh.hu/enhh/4/urlapok/esf00120/) vagy e-mailben (
Az Internet Hotline munkatársai ez utóbbi esetben is vizsgálják a jelzés tartalmát, de nem tudnak válaszolni a bejelentőnek.
A külföldi társhotline-ok az INHOPE, a gyermekek szexuális kizsákmányolása ellen küzdő nemzetközi szövetség által üzemeltetett ICCAM elnevezésű rendszeren keresztül küldhetnek jelzést. Az ICCAM egy olyan biztonságos szoftver, amely képes összegyűjteni, kategorizálni és a hotline-oknál dolgozó elemzők számára hozzáférhetővé és egymással megoszthatóvá tenni a gyermekek szexuális bántalmazását ábrázoló anyagokra mutató URL-címeket, további eljárás céljából. Az ICCAM-et az INHOPE taghotline-okon kívül az INTERPOL is használja.
Másik bejelentőlap is használható. Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület kezelésben működő
https://www.biztonsagosinternet.hu/bejelentes
A Biztonsagosinternet.hu hotline bejelentőfelületén az alábbi kategóriákba besorolható, a bejelentő által veszélyesnek, zavarónak vagy illegálisnak tartott online tartalmak jelenthetők be:
Gyermekek szexuális bántalmazását ábrázoló anyagok
Hozzájárulás nélkül közzétett tartalom
Online zaklatás
Erőszakos tartalom
Rasszista, idegengyűlöletre uszító tartalom
Adathalászat, pénzügyi csalás
Drogfogyasztást kínáló, fogyasztásra csábító tartalom
Állatkínzás
Egyéb káros tartalom
A gimnázium épülete 2024. július 8-tól augusztus 14-ig a tanulóifjúság és a nyilvánosság számára hétköznapokon is zárva van. A nyári szünetben vezetői ügyeletet szervezünk az alábbi rendben:
2024. július 10. |
szerda |
Gyulai Sándor igazgató |
2024. július 24. |
szerda |
Bácsiné Polyvás Imola igazgatóhelyettes |
2024. augusztus 7. |
szerda |
Oláh Tibor igazgatóhelyettes |
2024. augusztus 21. |
szerda |
Gyulai Sándor igazgató |
Az ügyelet alatt a gimnázium főbejárata 9 órától 13 óráig lesz nyitva, irodai szolgálatok igénybe vételére (okiratok, bizonyítványok kiadása, kérelmek benyújtása és átvétele, tanulói jogviszonnyal kapcsolatos ügyintézés stb.) ekkor lesz lehetőség. Ügyintézés indítható e-mailben (
A vizsgázókat a pontos időpontokról, a követelményekről és a vizsgaeljárásról külön értesítjük az e-ellenőrzőben (Kréta), illetve iskolai e-mail címükön legkésőbb 2024. július 11-ig.
TANÉVNYITÓ ÜNNEPÉLY ÉS A TANÉV ELSŐ NAPJA
Várhatóan 2024. szeptember 2-án (hétfőn) 8 órától a gimnázium udvarán
Kellemes vakációt kívánunk!
Gimnáziumunkban az érettségihez kapcsolódó hagyomány, hogy vizsgabizottságonként a rendes érettségi vizsgán legeredményesebb végzős vizsgázót a Hajdúböszörményi Tankerületi Központ igazgatója oklevéllel, míg Hajdúböszörmény Város polgármestere jutalomkönyvvel ismeri el.
Az idei vizsgaidőszak legeredményesebb vizsgázói
a vizsgabizottságok által az összteljesítmények alapján meghozott döntése szerint:
a 12/A vizsgabizottságában Sőrés Diána;
a 12/B-ben Péntek Henrietta;
a 12/C-ben Lukács Péter
a 12/E-ben Sztéló Gréta.
Gratulálunk mindnyájuknak és sikeres továbbtanulást kívánunk!
Szükséges taneszközök listája a 2024/2025-ös tanévre
Letöltés: Taneszkozok_2024
A Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium 7.E osztálya a Határtalanul! HAT-KP-1-2023/1-001367 azonosítószámú pályázattal 2024. május 15—17. között Erdélyben járt, hogy megvalósítsa a „Természetjárás Tündérországban” című programját.
A kirándulás előtt a diákok több előkészítő órán vettek részt, hogy minél felkészültebben érkezzenek Erdélybe. Az előkészítő órák során történelmi és kulturális kérdésekkel foglalkoztak, valamint az erdélyi magyarság helyzetét ismerték meg alaposabban. Segítette a felkészülést a Határtalanul! program Barangoló digitális tartalomtár (https://www.okosdoboz.hu/hu-HU/Hatarontuli#), melynek feladatai kiválóan illeszkedtek az órák témájához, és élvezetessé tették a tanulást.
Az utazás első állomásaként Nagyváradra mentek, ahol megismerkedtek a város nevezetességeivel: a Körös-parttal, a Püspöki palotával, a Kanonok sorral, a Püspöki
Székesegyházzal, a Szent László-szoborral. Felidézték Szent László alakját a magyar történelemben és irodalomban, illetve Nagyvárad jelentőségét a magyar irodalom történetében. Ezután rövid kirándulást tettek a Sebes-Körös völgyében Sebesvárhoz és a Király-hágóhoz. Ezt követően ellátogattak a gyönyörű kalotaszegi templomba Bánffyhunyadon. A nap végén elfoglalták a szállásukat Kalotaszentkirályon.
A második nap délelőttjén az osztály felkereste a kalotaszentkirályi Ady Endre Iskolát, ahol találkoztak az ottani hetedik osztályosokkal, és közösen megemlékeztek Ady Endréről, megkoszorúzták a költő szobrát. A második napon két kalotaszegi református templomot is meglátogatott a 7.E osztály: a magyarvalkóit és a körösfőit. Utána Erdély természeti kincseinek felfedezése következett: kirándulás a felszíni erózióval létrejött sziklaképződmények között Almásgalgón, a Sárkányok kertjében.
A harmadik napon délelőtt következett Magyarremete, ahol a falu Árpád-kori
templomát és annak híres freskóit fedezte fel az osztály. Utolsó programként a diákok elmentek Európa egyik leggazdagabb és leglátványosabb cseppkőbarlangjába, a kiskohi-medvebarlangba, megismerték annak történetét, felfedezték kincseit.
A három nap alatt a gyerekek 735 km-t tettek meg, és rengeteg élménnyel gazdagodva tértek haza május 17-én az esti órákban.
Megvalósult a Magyar Kormány támogatásával.
2024. június 7-én délután a hajdúhadházi Földi János Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola aulájában a Hajdúböszörményi Tankerületi Központ ünnepséget tartott, amelyre a tankerület iskoláinak vezetőit, vezetőhelyetteseit és elismert pedagógusait hívták meg.
Gimnáziumunkból elismerésben részesültek az igazgató felterjesztései alapján a következő kollégák.
Bíróné Márkus Andrea mesterpedagógus a Hajdúböszörményi Tankerületi Központ által alapított, pedagógusnap alkalmából adományozható a „Jövő nemzedékéért” díj-at kapta meg az igazgató felterjesztése alapján. A díjat a tankerületi pedagógusai közül évente mindössze három kaphatja meg. A díj kiírása szerint olyan pedagógus terjeszthető fel, aki egyaránt figyel a tehetségek kiválasztására és támogatására, a lemaradók segítésére, tanítványai jelentős versenyeredményeket érnek, és élén jár a pedagógiai innovációban.
Silye Gábor a tankerületi központ igazgatójának elismerő oklevelét kapta meg pályakezdőként elvégzett kiemelkedően eredményes munkájáért az igazgató által elismerésre felterjesztettek közül.
Mintegy ötven érdeklődő diák kapott tájékoztatást tanórán és iskolán kívüli tehetséggondozó programokról és tehetségsegítő szolgáltatásokról a FO(gékonyság) R(átermettség) TE(hehetség) című rendezvényünkön. Szabóné Juhász Enikő tanárnő felvezetésével tehetséges diákjaink eddigi eredményeik és tapasztalataik prezentálásával mutatták be, hogy bocskais gimnazistaként megállják helyüket országos tehetség- és mentorprogramokban is.
előadásai inspirációként mutattak utat a hallgatóságnak.
A tehetséggondozó programot a gimnázium Minősített Tehetséggondozó Műhelye szervezte a Nemzeti Tehetség Központ támogatásával.
Köszönjük az előadást vállaló diákoknak és tanárnőnek!
fort2
2024. június 6-án iskolánk 11. A és 11. C osztálya a Nemzeti Összetartozás napja alkalmából a Rákóczi Szövetség támogatásával Kassán járt egy napos tanulmányi kiránduláson.
A diákok megtekintették a kassai Szent Erzsébet Székesegyházat, majd meglátogatták a Magyar Jelenlét Házát, ahol előadást hallgattak meg a Rovás Egyesület jelentőségéről, az általuk szervezett programokról, kiállításokról.
Délután megnézték Sátoraljaújhelyen a 2024. június 4-én átadott Nemzeti Összetartozás Hídját.
Köszönjük a Rákóczi Szövetség támogatását, a Magyar Jelenlét Házának fogadókészségét, valamint Bagdiné Győri Erzsébet és Győriné Ajzner Márta osztályfőnök szervezőmunkáját!
A múzeumi, a könyvtári és a levéltári források felhasználása a tehetséggondozásban – MTM-workshop a hajdúböszörményi gimnáziumban
A gimnáziumunk minősített tehetséggondozó műhelyként szervezett műhelymunkájára, amelyet 2024. június 5-én tarottunk, a városban dolgozó és tanító közgyűjteményi dolgozók és pedagógusok jöttek el.
Gyulai Edit szakértő mesterpedagógus, a gimnázium Szó-kra-tész disputakörének vezetője, magyar–történelem szakos tanár az általa megtartott alkalmon bemutatta, hogy a tehetséggondozás rendelkezésre kapott kereteiben milyen munkát végzett az elmúlt években. Hogyan használta fel a csoportmunka, fakultáció, egyéni tanulói pályázat segítése, tanulók mentorálása, disputakör vezetése során a különféle helytörténeti forrásokat.
Egy-egy projektmunkát részletesen is ismertetett. Pl. az irodalmi sétát Böszörményben, amelyet könyvtári forrásokra és a helyi emlékművekre épített. A következő együttmunkálkodásban az volt a cél, hogy hogyan lehet a tájnyelvet mint a szókincsbővítés eszközét használni a verbális képességek fejlesztésére, ehhez a múzeum szellemi néprajzi gyűjteményét, adattárát és saját tájnyelvi tanulmányát használta fel. Legfrissebb projektként a történelem és a képzőművészet összekapcsolásának lehetőségét biztosította egy tanulói pályázat mentorálásával. Tanulói holokauszt-témában benyújtott pályázatait segítette levéltári források és helyi tárgyi emlékek közös feldolgozásával.
Végül az általa vezetett disputakörben végzett forráselemzést mutatta be. Két helyi jelentőségű szónok (dr. Sarkadi Nagy János és Baltazár Dezső) egy-egy beszédének a tanulókkal elvégeztetett elemzését, majd hogy a tanulók hogyan is írták át ezeket a beszédeket más nézőpontból, közben a múzeumban és levéltárban kutatva. A nagyváradi Ady-líceum disputakörével közös munkálkodásuk egy közös kiadványban is megjelent.
Az előadás sikerét biztosította, hogy jelen voltak, és a témához hozzászóltak a helyi könyvtár, múzeum, és levéltár szakemberei. Bemutatták, népszerűsítették pedagógiai és művelődési tevékenységüket. Az előadás utáni visszajelzések megerősítették, hogy szükség van a könyvtári, múzeumi és levéltári források felhasználására a humán tehetséggondozásban.
Köszönjük tanárnőnek és köszönjük a résztvevőknek!
Köszönjük a Nemzeti Tehetség Központ támogatását!
Gál Antónia 7. E osztályos diákunk önálló kiállítása tekinthető meg gimnáziumunk emeleti galériájában.
A tárlaton szereplő művek nagy része a tanítási órán kívüli elmélyült alkotói tevékenységről adnak képet. Az akvarell széles felhasználási lehetőségeit láttatja Antónia hangulati, tematikai és technikai szempontok szerint.
Gratulálunk a szép anyag létre hozásához, további sikeres alkotó tevékenységet kívánunk!
RobotOlimpia akadályfutás: 1.helyezés
Fekete Levente; Szabó Bálint; Pór Attila 6.e
RobotOlimpia akadályfutás: 2 helyezés
Kiss Dorottya; Nagy Máté Lajos; Kohári Anna 7.e
RobotOlimpia műlesiklás: 3. helyezés
Czeglédi Donát Áron; Harangi Dávid; Sári Ádám 5.e
RobotOlimpia akadályfutás: 3. helyezés
Oláh Roland; Kiss Barnabás; Kincses Dániel 6.e
RobotOlimpia szumó: 3. helyezés
Bereczki Károly; László Tibor István; Collingwood Edvárd Kornél 7.e
RobotOlimpia darts: 3. helyezés
Fekete Levente; Szabó Bálint; Pór Attila 6.e
RobotOlimpia Darts: 5. helyezés
Czeglédi Donát Áron; Harangi Dávid; Sári Ádám 5.e
RobotOlimpia Labirintus: 6. helyezés
Kiss Dorottya; Nagy Máté Lajos; Kohári Anna 7.e
RobotOlimpia Műlesiklás: 6. helyezés
Kiss Dorottya; Nagy Máté Lajos; Kohári Anna 7.e
RobotOlimpia Műlesiklás: 7. helyezés
Nagy Gréta; Vanyóczky Lilla; Zolnai Réka 7.e
RobotOlimpia akadályfutás: 7. helyezés
Czeglédi Donát Áron; Harangi Dávid; Sári Ádám 5.e
RobotOlimpia Összetett: 9. helyezés
Fekete Levente; Szabó Bálint; Pór Attila 6.e
RobotOlimpia Labirintus: 10. helyezés
Czeglédi Donát Áron; Harangi Dávid; Sári Ádám 5.e
RobotOlimpia Összetett: 12 helyezés
Oláh Roland; Kiss Barnabás; Kincses Dániel 6.e
RobotOlimpia Akadályfutás: 15. helyezés
László Tibor István; Bereczki Károly; Collingwood Edvárd Kornél 7.e
RobotOlimpia Labirintus: 25. helyezés
Dobó Ádám; Bakó Bence; Tündik László 6.e
Felkészítő tanárok: Oláhné Flinta Marianna, Silye Gábor, Losonczi László, Oláh Tibor
Letöltés: Kedvezményes étkezés.pdf
Ismét országos döntőbe jutottak gimnáziumunk tanulói a negyedik alkalommal megrendezésre kerülő VándorViadalon.
Az Aktív Magyarország által támogatott versenyre 8. helyen jutott be a 8/E osztály tanulóiból alakult kis csapatunk: Szabó Zsombor, Rab Boglárka, Czétényi Zorka, Szolnoki Antal, felkészítőjük Csontos Tibor tanár úr.
Hajrá tovább! Sok sikert a döntőben!
Iskolánk emeleti galériájában a 9.E osztályosok tavalyi tanévben készült alkotásaiból látható válogatás.
Az első félév a 2 iránypontos perspektíva használatáról szólt: aláfestő módszerrel metafizikus utcasarkot ábrázoltak, saját lakóházukat a megtervezett kerttel szerkesztették, festették meg.
A második félév a forgástestek megismerésével, felhasználási lehetőségeivel telt el. A szerkezeti, formakövetővonalas rajzokat követte a formatervezői sorozat.
A véradáson megjelent 69 fő, vért adott 67 fő. Ebből 18 első véradó gimnazista, négy gimnáziumi alkalmazott. (Tehát valamivel több mint 30 liter vér gyűlt össze pénteken.) Köszönjük a véradóknak! Ó. Szabóné Sipos Júliának a szervezést!
GIMNÁZIUMI VÉRADÓNAP
2024. április 12-én véradónapot napot tartunk a gimnáziumban.
A véradásra első véradóként 18 év feletti tanulóinkat hívjuk, de várjuk kollégáinkat és a tanulóink szüleit is, ha el tudnak jönni!
(A véradás természetesen önkéntes.)
A véradással kapcsolatos gyakori kérdésekre itt találhatunk választ: https://www.veradas.hu/gyik
A véradás 8:30 és 13:30 között lesz a gimnázium 109. termében.
Iskolánk 12/E osztályos tanulója, Szarvas Vanda Virág egyike volt azon 12 diáknak, akik a Mathias Corvinus Collegium Középiskolás Programjának keretei között egyhetes tanulmányi úton vehettek részt márciusban. Útjáról szóló beszámolója következik:
„Utazásunk – amely Londont, Oxfordot és Cambridge-t foglalta magába – fő témája a tudományok terjedése Európában, illetve a mesterséges intelligencia jövője. Ennek megfelelően azontúl, hogy megtekintettük a szigetország fővárosának nevezetességeit, a hét során ellátogattunk olyan színvonalas felsőoktatási intézményekbe, mint a London School of Economics, valamint betekintést nyerhettünk Oxford és Cambridge egyes főiskoláinak épületeibe. A professzorok előadásait tovább színesítették a külföldön tanuló magyar egyetemisták, akiket megismerhettünk, a Londoni Nagykövetség konferenciája a diplomaták életéről, illetve Wettstein Annamária, ENSZ Ifjúsági Küldöttel való találkozás, aki korábban szintén az MCC aktív tagja volt.
Természetesen az előadások között akadt idő a szórakozásra is, legyen szó városnézésről a London Eye panorámájából, egy spontán karaokéról London éjszakai utcáin, rövid túráról az oxfordi Szent Margit templomhoz, vagy csónakázásról a Temzén, ezzel elérve, hogy az út végére egy igazán összetartó csapattá kovácsolódjunk össze.”
Szomorúan adjuk tovább a hírt, hogy 2024. március 9-én, életének 72. évében elhunyt
fizika-informatika szakos gimnáziumi tanár.
Hamvait szülőföldjén Nagykárolyban helyezik el.
Hajdúböszörményi tanítványai, munkatársai, barátai, ismerősei és tisztelői
tudnak elbúcsúzni tőle a hajdúböszörményi görögkatolikus templomban.
(Hajdúböszörmény, Káplár Miklós utca 2.)
Bauch Sándor 1988 és 2015 között meghatározó szaktanára volt a Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnáziumnak és az itt folyó fizikaoktatásnak. Innovatív pedagógusként informatikatanárrá képezte magát, több sikeres pályázatban vett részt, önálló szakmai honlapot szerkesztett. Példamutató módon gondozta és őrizte neveléstörténeti értékű fizikaszertári gyűjteményt.
Tanár úr 1952-ben született Nagykárolyban. 1976-ban fizikatanári diplomát szerzett a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen. 1976-tól 1988-ig a nagykárolyi Liceul Agroindustrial szakközépiskolában tanított. Hat évig volt a fizika munkaközösség vezetője. Két fizikai laboratóriumot tervezett meg és szerelt fel. Belső használatra való jegyzéket állított össze az érettségi és felvételi előkészítéshez. Egy romániai országos szaklapban két rövidebb dolgozata jelent meg. 1987-ben települt át, rövid ideig általános iskolában dolgozott.
1988-tól lett a gimnáziumunk fizikatanára. A fizikatanítás mellett erős érdeklődést mutatott a matematika és az informatika iránt is. A kilencvenes években bekapcsolódott a pedagógiai szemlélet megújítását célul kitűző folyamatokba. A városi innovációs versenyeken részt vett, 1997-ben és 1999-ben első díjat nyert információtechnológiát alkalmazó munkáival. Innovatív szemlélete mellett sokat foglalkozott a fizika tantárgy tanításának történetével is e tárgyban is írt pályaműveket. Tanítványai többször szerepeltek országos versenyeken, különösen a 2004–2006 közötti évek voltak ilyen szempontból sikeresek. Nyugdíjazásáig megrendült egészségével is igyekezett helytállni a pályáján.
Emlékét kegyelettel őrizzük a gimnázium közösségében!
A 2023/2024. tanévben a tavaszi szünet 2024. március 28-tól április 7-ig tart.
A szünetben a gimnázium zárva van.
Sürgős esetben munkanapokon készenléti telefonos ügyelet érhető el a 52/561-165-ös telefonszámon 8 órától 12 óráig.
Üzeneteket fogadunk a
Kellemes pihenést, áldott ünnepeket kívánunk!
Gimnáziumunkban 2022-ben érettségizett Posta Klaudia műveiből látható összeállítás az emeleti galériánkban. A portrék, alakrajzok, csendéletek mellett alkalmazott grafikai tervek is szerepelnek a paravánokon, melyek felvillantják a digitális tervezésben rejlő kreatív lehetőségeket.
2024.március 18-án a 12/B osztály Parlamenti Különórán vehetett részt. Itt megismerkedhettek a törvényhozás menetével, hogy hogyan is lesz egy törvényjavaslatból igazi törvény. Ezt először a törvényhozók bőrébe bújva szerepjátékkal, majd kvízkérdésekkel tették izgalmasabbá. Később körbevezették az osztályt az Országházban, ahol megtekinthették többek között a díszlépcsőt és a koronázási jelképeket is. A múzeumpedagógiai foglalkozás szervezője Gyulai Edit tanárnő, az osztály kísérője pedig Ó. Szabóné Sipos Júlia tanárnő, osztályfőnök volt.
Március harmadik hetében a Mathias Corvinus Collegium Középiskolás Ösztöndíjprogramjának nemzetközi tanulmányútján vett részt Uzonyi Kata 11/A osztályos tanulónk Berlinben, aki élményeiről így számolt be:
"A látványosságok egész Berlint behálózzák, így az út végére jól elfáradtunk, de a nevezetességek, előadások és a közösség minden fáradságot maga mögé utasított.
Lehetőségünk volt találkozni Petschner- Multari német képviselővel, Vad Zoltán magyar nagykövethelyettessel és egy az ESMT-n tanuló volt MCC-s diákkal. Előadást hallgathattunk meg az aktuális politikai helyzetekről és filozófiai kérdésekről, de maradt idő városnézésre is. Meglátogattuk a Hamburger Bahnhof kortárs kiállítását, az East Side Gallery falfestményeit és a Pergamon Múzeumot és körpanorámáját. Szórakozásra is akadt időnk, hiszen a Ritter Sport csokoládé gyárát és a Bundestag tetőteraszát és kupoláját is megtekintettük. Az MCC ösztöndíjas közössége számomra egy második osztályközösséget jelent, ahol nem csak a kutatásainkról, tanulmányainkról tudunk egymás közt értekezni, de a sikeres jövőbeli kapcsolatokat is megalapozzuk."
A tanév rendjében nyolcadik éve szerepel a Pénzügyi Témahét. A tanulók pénzügyi tudatosságát fejlesztő Pénz7 immár 10. alkalommal került megrendezésre. A mi intézményünk a kezdetektől részt vesz ebben a programban, hiszen a MNB Pénziránytű Alapítványának 15 éve vagyunk az iskolahálózati tagja.
Az idei téma is kivétel nélkül olyan dolgokat helyezett a középpontba, amivel előbb-utóbb mindenki találkozni fog az életben.
Így például: Mi a különbség a bruttó és a nettó munkabér között? Mire kell figyelni egy hitelfelvételnél? Hogyan kerüljük el vagy kezeljük az eladósodást?
Nagy örömünkre, Forgács Benjámin volt tanítványunk – aki jelenleg üzleti elemző az OTP Banknál – pénzügyi önkéntesként tartott Pénz7- órákat több osztályban is.
Meggyőződésünk. hogy ezek a „Pénzügyi életleckék” is hozzájárultak ahhoz, hogy a tanulók pénzügyi kultúrája, tudatossága gazdagodjon.
A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja alkalmából 2024. február 27-én megemlékezést tartottak az ebesi Széchényi Ferenc Tájmúzeum munkatársai, amit rendhagyó tárlatvezetés követett. A történelmi visszatekintésen gimnáziumunkat a11. c osztályos diákok, valamint Magi Csaba tanár úr képviselte.
A Hortobágy környéki kényszermunkatáborokat a kommunista hatalom működtette 1950 és 1953 között. A kitelepítetteknek ítélet nélkül, fegyveres őrizet mellett kellett kényszermunkát végezniük.
A látogatás része volt a tájmúzeum retró kiállításának a megtekintése is, ahol a szocializmus korának lakásbelsőivel, tárgyaival ismerkedtek meg a diákok.
2. oldal / 5