35 éves érettségi találkozóra gyűltek össze Szekeres Márton volt osztályfőnök és Zsíros Zsuzsanna magyar tanár köré az 1989-ben végzett 12.C osztály tagjai.
A Mentális Egészség Világnapja (október 10.) alkalmából iskolánk 2 osztályában (7.e., 9.c.) tartottam Lelki Egészség Óra foglalkozást. Az UNICEF és a Sulinyugi munkatársai által kidolgozott 2x 45 perces interaktív forma preventív jelleggel ad lehetőséget arra, hogy beszélgessünk a diákokkal a mentális egészségről, amely alapvető fontosságú a mentális jólétünk szempontjából.
Nemzetközi szinten és hazánkban a kutatások, statisztikai adatok bizonyítják, hogy nem vagyunk jó helyzetben. Fontos és szükséges közösen gondolkodnunk a stresszről, szorongató helyzetekről, betegítő hatásokról, és minél több olyan lehetőségről, amelyekkel tehetünk a magunk védelme, lelki békénk megőrzése érdekében. Cél, hogy önmagukra és embertársaikra odafigyelőbb nemzedékek nőjenek fel, akik az ismereteik, tapasztalataik alapján fontosnak érzik, hogy tegyenek magukért, vagy keressenek segítséget, előre vivő megoldásokat szükség esetén. Minél fiatalabb korban történik az ismeretek bővülése, annál hatékonyabb és beépülőbb lehet mindez az életvitelükbe. Egy-egy tanóra gondolatébresztésnek, beszélgetés indítónak jó, de kiterjeszthető, bővíthető odahaza és más közösségekben is. Sőt. Ilyenkor nem tabu a lelki nehézségek formáinak kimondása, a rövidebb és hosszabb távú negatív sajátosságok, önkárosító formák, a mentális betegségek, veszélyek említése, de értékes az is, ha hallanak az egészségtudatosabb magatartást célzó praktikákról.
Fontosak azok az érzések, gondolatok, szavak és tettek, amelyeket a LEÓ foglalkozásokon beszélünk meg velük. Mi felnőttek akkor vagyunk hitelesek, ha jó példákat mutatunk a gyermekeinknek, de mesélhetünk nehézségeinkről; életkoruknak megfelelően. Érdemes figyelni nyílt és rejtett jelzéseiket, az aktuálisan őket érő pozitív és negatív hatásokat is, hiszen ezek alkalmazkodásukat, rugalmasságukat, teljesítményüket, mindennapjaikba beépülő megoldásmódjaikat ugyanúgy befolyásolják.
Tehetünk magunkért, társainkért aktuális vagy hosszabban elhúzódó nehézségek, akadályok esetén. Előfordul ugyanakkor, hogy aktuálisan külső szaksegítségre szorulunk. Ez nem szégyellnivaló, hanem inkább esély arra, hogy az elakadásban megfelelő válaszokat, megoldásokat halljunk, találjunk, netalán a környezetünkben lévőknek ajánljunk. Minél inkább tisztában vannak az észlelhető, észrevehető sajátosságokkal, annál inkább eszükbe juthatnak jó módszerek.
Remélem, hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak a foglalkozásokon most részt vevő gimnazisták.
Spitzmüllerné László Gabriella iskolapszichológus
A téma iránt érdeklődőknek ajánló:
Szülőknek nyújt ingyenes mentális segítséget az UNICEF Magyarország - UNICEF
Öt éve gondozzuk a Vackor tanösvényt, hogy megőrizze természetes és szép állapotát. Ma a 9.C osztály természettudományi tagozatos diákjai járták be a Kutasi erdőben található tanösvényt és szedték össze a szemetet.
Mentőtiszt szakos hallgatók tartottak újraélesztési gyakorlatot a 10.E osztálynak és a 11.C természettudományi tagozatos diákjainak.
Köszönjük a közreműködést Lipécz Nellinek és volt diákjainknak, Rácz Rolandnak és Kondor Péternek!
Kedves Diákok!
A gimnáziumban 2024.okt.24-én LanguageCert ingyenes angol írásbeli próbavizsgát szervezünk.
Időtartama: 15:00-17:10-ig. A próbavizsga olvasott szöveg értéséből és írott szöveg létrehozásából áll.
A feladatok megoldásához egynyelvű szótár használható. A feladattípusokról érdemes tájékozódni a LanguageCert honlapján: https://www.languagecert.hu/
Jelentkezni az angoltanároknál lehet.
A plakátok élete című kiállítás
A plakátok az alkalmazott művészetek, a reklámgrafika tárgykörébe tartoznak, nem minősülnek autonóm műalkotásoknak. Képviselniük kell a rendezvény jellegét, szereplőit, mindezt a tipográfia és a formák, színek nyelvezetének pontos használatával.
Gimnáziumunk galériájában az év első kiállításán az elmúlt 10 év terméséből látható összeállítás, melyeken a diákok az egyedi, manuális technikákon kívül digitális művekkel is szerepelnek.
A plakátok élete című bemutató újból életre kelti a közben aktualitásukat vesztett műveket, sőt mivel már nem reklámhordozóként szerepelnek, eredeti funkciójukat túl lépve önálló üzenethordozók lettek.
Ez a bemutató is szemlélteti a művészet időtlenségét és örök aktualitását. Gratulálunk a régi és mai diákságunknak, kik szerepelnek a falakon!
Thalesz-kör
matematika szakkör 8. osztályosok számára
A Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium szeretettel várja azon 8. osztályos tanulók jelentkezését, akik érdekes feladatok megoldásán keresztül szívesen megerősítenék és bővítenék MATEMATIKA-tudásukat, mely hozzájárulhat a sikeresebb középiskolai felvételihez.
Helyszín: a gimnázium 106. terme
Időpont: minden kedden 15 óra
Első alkalom: 2024. október 1. kedd
További információ:
A foglalkozást vezetik a gimnázium tanárai.
Szövegelő-kör
magyar nyelv és irodalom szakkör 8. osztályosok számára
A Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium szeretettel várja azon 8. osztályos tanulók jelentkezését, akik érdekes feladatok megoldásán keresztül szívesen megerősítenék és bővítenék magyar irodalom és nyelvtan-tudásukat, mely hozzájárulhat a sikeresebb középiskolai felvételihez.
Helyszín: a gimnázium 109. terme
Időpont: minden szerda 15 óra
Első alkalom: 2024. október 2. szerda
A szakkört vezetik a gimnázium tanárai.
További információ:
A természettudományok népszerűsítésének szellemében a Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium csapatversenyt hirdet a Hajdú-Bihar megyei általános iskolák 7-8. évfolyamos diákjainak részére.
A verseny célja, hogy a résztvevők a természettudományok (biológia, fizika, kémia, földrajz) néhány témaköréből játékos formában mérjék össze ismereteiket, kreativitásukat, környezettudatosságukat.
A versenyre háromfős csapatok jelentkezését várjuk.
A verseny első két fordulója feladatsorok megoldásából áll.
Az első forduló megoldásának határideje: 2024. október 7.
A második forduló megoldásának határideje: 2024. október 26.
A döntő tervezett időpontja: 2024. november 20.
A döntőbe az első két forduló legjobban szereplő csapatai kerülnek. Egy iskolából csak egy csapat kerülhet be a döntőbe. A legjobb csapatok jutalomban részesülnek.
Nevezés módja: az első feladatlap megoldásának beküldése személyesen, e-mailben vagy postai úton.
Nevezési díj nincs.
A versennyel kapcsolatban felmerülő kérdésekkel a szervezőkhöz lehet fordulni.
Elérhetőség: Debreczeni Csaba +36 30 581-6083,
Érettségi- és középiskolai bizonyítvány másodlat igényelhető a mellékelt nyomtatvány kitöltésével az alábbiak szerint.
Érettségi bizonyítványmásodlat térítési díja 3.000 Ft.
Középiskolai bizonyítványmásodlat térítési díja 3.000 Ft tanévenként.
Az térítési díj megfizetésének módja átutalással a Hajdúböszörményi Tankerületi Központ 10034002-00336420 számú számlájára történő befizetéssel. Az átutalás közlemény rovatában fel kell tüntetni a befizetés jogcímét (Bizonyítványmásodlat) és a Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium nevét vagy HC1401 azonosítóját.
Az átutalás megtörténtét igazoló bizonylat másolata csatolandó a kérelemhez.
A kitöltött aláírt kérelmet postán (4220 Hajdúböszörményi, Bocskai István tér 12.) vagy e-mailben (
További információ kérhető a gimnázium titkárságán a fenti e-mail címen vagy a +36 52 561 165 telefonszámon.
Ebben az évben a Pálnagy Zsigmond-díjat a legtehetségesebb rajzolóként Szabó Janka 11/E osztályos tanuló kapta.
A Tímári Márton díjat, mely matematika és/vagy fizika tantárgyból kiemelkedő teljesítményt elért tanulót jutalmazza, Lukács Péter volt 12/C osztályos tanuló kapta. A díjat alapító Tímári Erzsébet alapítványtevő nevében Tímári Márton unokája, Nagyné Mező Eszter tanárnő adta át tanulóképviselőjének. Az „Év Matematikusa” díj nyertese is Lukács Péter volt, aki az iskolánk 2024-ben végzett tanulói közül a legjobb emelt szintű matematika érettségi dolgozatot írta. A díjat Dobóné Szalóki Szilvia tanárnő, a matematika munkaközösség vezetője Pappné Balogh Erzsébet alapító nevében adta át a tanulóképviselőjének. A tanuló egyetemi programja miatt nem tudott jelen lenni
A Király Jenő Alapítvány díját a kuratóriumi tagok idén egy diáknak ítélték oda. A legjobb rajzolónak járó díjat Király Róbert alapítványtevő adta át Gál Antónia Dóra 8/E osztályos tanulónak.
A Papp Béla Alapítvány díját Székelyné Nagy Katalin tanárnő, a kuratórium elnöke adta át a német nyelvből kimagasló teljesítményt nyújtó díjat Balogh Andrea volt 12/A osztályos tanulónak.
Az 1938-ban érettségizettek által alapított „Non omnis moriar” Alapítvány díját Mezőné Szabad Erzsébet tanárnő, a kuratórium elnöke adta át Révész Márk volt 12/C osztályos tanulóképviselőjének. A tanuló egyetemi programja miatt nem tudott jelen lenni.
A Dr. Rácz Tibor főorvos emlékére létrehozott alapítvány jutalmazottja, Magi Lilla Mária és Szarvas Vanda Virág volt 12/E osztályos tanulók, akik az orvosi egyetemen folytatják tovább a tanulmányaikat. A díjat átadja Dr. Nagy Attila tanár úr, a kuratórium elnöke adta át.
A „Legjobb magyaros tanulónak” díj nyertese Szabó Szilvia volt 12. A osztályos tanuló lett, aki az iskolánk 2024-ben végzett tanulói közül a legjobb emelt szintű magyar nyelv és irodalom érettségi eredményt érte el. A díjat az alapítók nevében Gyulai Edit tanárnő adta át.
Minden díjazottnak elismeréssel gratulálunk, és sok sikert kívánunk a (tovább)tanulásban!
Az Év Tanára a Bocskai Gimnáziumban Alapítvány idén is jutalmazta a diákok, a szülők és a tanárok közössége által megválasztott Év Tanárát.
A díjat Szabóné Juhász Enikő tanárnő nyerte el, akit 2019 és 2021 után immár harmadszor kapta meg ezt az elismerést, amelyet Katonka Pál, a kuratórium elnöke adott át a tanévnyitó ünnepélyen.
Az alapítvány kuratóriuma – az anyagi elismerésen túl – „Az évtized tanára a gimnáziumban” kitüntető címmel jutalmazta a tanárnőt, aki a 2004-es pályakezdése után 2014-től kezdve folyamatosan tanít iskolában magyar nyelvet és irodalmat. Szeretettel és elismeréssel gratulálunk! Nagyon jó egészséget és töretlen munkakedvet kívánunk, meg sok boldogságot a családjában, sok-sok örömet a diákjaiban!
Pálfi Judit mesterpedagógust, gimnáziumunk némettanárát a rendkívül magas színvonalú német nyelvtanári, valamint több éven keresztül végzett lelkiismeretes és példamutató osztályfőnöki és munkaközösség-vezető munkájáért, továbbá a németországi testvériskolai kapcsolatok töretlen lelkesedéssel végzett és eredményes szervezéséért, valamint tehetséggondozásban hosszú időn át elért eredményeiért a köznevelésért felelős miniszter állami ünnepünk alkalmából Miniszteri Elismerő Oklevél elismerésben részesítette.
Az elismerést a gimnázium közösségének tanévben tartott első összejövetelén, a tanévnyitó ünnepélyünkön adta át Tóth Lajos Árpád tankerületi igazgató 2024. szeptember 2-án.
Szeretettel gratulálunk, nagyon jó egészséget és töretlen munkakedvet kívánunk Tanárnőnek!
Mesterpedagógusaink is közreműködtek a Hajdúböszörményi Tankerületi Központ tanévindító, ráhangoló szakmai napján, amelyet 2024. augusztus 28-án tartottunk. Nyolc helyszínen tíz tanárunk tartott műhelymunkát a tankerületi központ iskoláiból érkező kollégáknak. A következő programokból lehetett nálunk választani.
Spitzmüllerné László Gabriella iskolapszichológus: Inklúziós lehetőségek az oktatásban
Dr. Nagy Attila mesterpedagógus; biológia-földrajz szakos gimnáziumii tanár: Interaktív feladatok a biológia tanításában
Debreczeni Csaba, mesterpedagógus, matematika–fizika–informatika szakos gimnáziumi tanár: A Kis tudósok komplex természettudományi verseny bemutatása és néhány módszertani ötlet
Molnárné Gál Ildikó mesterpedagógus, magyar nyelv és irodalom – történelem szakos gimnáziumii tanár, drámapedagógus és Bíróné Márkus Andrea, mesterpedagógus, ének-zene-népzene szakos tanár, művelődési menedzser: Ünnepi műsorok összeállításának kérdései és nehézségei
Tóth Júlia mesterpedagógus, történelem szakos gimnáziumi tanár: A holokauszt tanításának módszertani kérdései
Drénné Elek Andrea, mesterpedagógus, angol–magyar szakos gimnáziumi tanár: A pályaorientáció kérdései
Székelyné Nagy Katalin mesterpedagógus, német–francia szakos gimnázium tanár: Kréta IFM: játék a nyelvtanulás
Bácsiné Polyvás Imola, igazgatóhelyettes, szakértő mesterpedagógus angol szakos gimnáziumi tanár és Kiss Csaba angol–német szakos gimnáziumi tanár: Angol nyelvtanárok fóruma
Oláhné Flinta Mariann, mesterpedagógus, informatika–matematika-ábrázoló geometria szakos gimnáziumi tanár: A Lénárt-gömbök alkalmazása és Katonka Pál matematika–informatika szakos gimnáziumi tanár: A gimnáziumi matematikai felvételi eredmények elemzése
Nagyon köszönjük a szervezőknek és a közreműködőknek! Boldog új tanévet kívánunk mindenkinek!
A gimnázium épülete 2024. július 8-tól augusztus 14-ig a tanulóifjúság és a nyilvánosság számára hétköznapokon is zárva van. A nyári szünetben vezetői ügyeletet szervezünk az alábbi rendben:
2024. július 10. |
szerda |
Gyulai Sándor igazgató |
2024. július 24. |
szerda |
Bácsiné Polyvás Imola igazgatóhelyettes |
2024. augusztus 7. |
szerda |
Oláh Tibor igazgatóhelyettes |
2024. augusztus 21. |
szerda |
Gyulai Sándor igazgató |
Az ügyelet alatt a gimnázium főbejárata 9 órától 13 óráig lesz nyitva, irodai szolgálatok igénybe vételére (okiratok, bizonyítványok kiadása, kérelmek benyújtása és átvétele, tanulói jogviszonnyal kapcsolatos ügyintézés stb.) ekkor lesz lehetőség. Ügyintézés indítható e-mailben (
A vizsgázókat a pontos időpontokról, a követelményekről és a vizsgaeljárásról külön értesítjük az e-ellenőrzőben (Kréta), illetve iskolai e-mail címükön legkésőbb 2024. július 11-ig.
TANÉVNYITÓ ÜNNEPÉLY ÉS A TANÉV ELSŐ NAPJA
Várhatóan 2024. szeptember 2-án (hétfőn) 8 órától a gimnázium udvarán
Kellemes vakációt kívánunk!
Gimnáziumunkban az érettségihez kapcsolódó hagyomány, hogy vizsgabizottságonként a rendes érettségi vizsgán legeredményesebb végzős vizsgázót a Hajdúböszörményi Tankerületi Központ igazgatója oklevéllel, míg Hajdúböszörmény Város polgármestere jutalomkönyvvel ismeri el.
Az idei vizsgaidőszak legeredményesebb vizsgázói
a vizsgabizottságok által az összteljesítmények alapján meghozott döntése szerint:
a 12/A vizsgabizottságában Sőrés Diána;
a 12/B-ben Péntek Henrietta;
a 12/C-ben Lukács Péter
a 12/E-ben Sztéló Gréta.
Gratulálunk mindnyájuknak és sikeres továbbtanulást kívánunk!
Ezzel a címmel indult el 2023 szeptemberében a Robotika szakkör a gimnáziumban, melyet 2024 augusztusáig az NTP-TEHETSEG-23-0106 azonosítójú „Tehetségközelben”-komplex tehetséggondozó programok támogatása pályázat keretein belül 3 500 000 Ft-tal támogat a Kulturális és Innovációs Minisztérium megbízásából a Nemzeti Tehetség Program.
A szakkörön idén 30 diák három csoportban ismerkedhetett meg újdonságként, a LEGO SPIKE robottal, VR világgal és a támogatásból beszerzett Arduino és Micro:Bit készletekben rejlő lehetőségekkel, valamint fejleszthették tovább tudásukat a LEGO EV3 robotok programozásában.
A projekt során a diákok a JABIL tiszaújvárosi gyárában tehettek pályaorientációs célból látogatást, ahol amellett, hogy végigkísérhették egy áramkör elkészülésének teljes útját, szállító robotot programozhattak, valamint kipróbálhattak egy fejlett AR szemüveget is, amely az ott dolgozók munkáját segítette.
Szükséges taneszközök listája a 2024/2025-ös tanévre
Letöltés: Taneszkozok_2024
A Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium 7.E osztálya a Határtalanul! HAT-KP-1-2023/1-001367 azonosítószámú pályázattal 2024. május 15—17. között Erdélyben járt, hogy megvalósítsa a „Természetjárás Tündérországban” című programját.
A kirándulás előtt a diákok több előkészítő órán vettek részt, hogy minél felkészültebben érkezzenek Erdélybe. Az előkészítő órák során történelmi és kulturális kérdésekkel foglalkoztak, valamint az erdélyi magyarság helyzetét ismerték meg alaposabban. Segítette a felkészülést a Határtalanul! program Barangoló digitális tartalomtár (https://www.okosdoboz.hu/hu-HU/Hatarontuli#), melynek feladatai kiválóan illeszkedtek az órák témájához, és élvezetessé tették a tanulást.
Az utazás első állomásaként Nagyváradra mentek, ahol megismerkedtek a város nevezetességeivel: a Körös-parttal, a Püspöki palotával, a Kanonok sorral, a Püspöki
Székesegyházzal, a Szent László-szoborral. Felidézték Szent László alakját a magyar történelemben és irodalomban, illetve Nagyvárad jelentőségét a magyar irodalom történetében. Ezután rövid kirándulást tettek a Sebes-Körös völgyében Sebesvárhoz és a Király-hágóhoz. Ezt követően ellátogattak a gyönyörű kalotaszegi templomba Bánffyhunyadon. A nap végén elfoglalták a szállásukat Kalotaszentkirályon.
A második nap délelőttjén az osztály felkereste a kalotaszentkirályi Ady Endre Iskolát, ahol találkoztak az ottani hetedik osztályosokkal, és közösen megemlékeztek Ady Endréről, megkoszorúzták a költő szobrát. A második napon két kalotaszegi református templomot is meglátogatott a 7.E osztály: a magyarvalkóit és a körösfőit. Utána Erdély természeti kincseinek felfedezése következett: kirándulás a felszíni erózióval létrejött sziklaképződmények között Almásgalgón, a Sárkányok kertjében.
A harmadik napon délelőtt következett Magyarremete, ahol a falu Árpád-kori
templomát és annak híres freskóit fedezte fel az osztály. Utolsó programként a diákok elmentek Európa egyik leggazdagabb és leglátványosabb cseppkőbarlangjába, a kiskohi-medvebarlangba, megismerték annak történetét, felfedezték kincseit.
A három nap alatt a gyerekek 735 km-t tettek meg, és rengeteg élménnyel gazdagodva tértek haza május 17-én az esti órákban.
Megvalósult a Magyar Kormány támogatásával.
2024. június 6-án iskolánk 11. A és 11. C osztálya a Nemzeti Összetartozás napja alkalmából a Rákóczi Szövetség támogatásával Kassán járt egy napos tanulmányi kiránduláson.
A diákok megtekintették a kassai Szent Erzsébet Székesegyházat, majd meglátogatták a Magyar Jelenlét Házát, ahol előadást hallgattak meg a Rovás Egyesület jelentőségéről, az általuk szervezett programokról, kiállításokról.
Délután megnézték Sátoraljaújhelyen a 2024. június 4-én átadott Nemzeti Összetartozás Hídját.
Köszönjük a Rákóczi Szövetség támogatását, a Magyar Jelenlét Házának fogadókészségét, valamint Bagdiné Győri Erzsébet és Győriné Ajzner Márta osztályfőnök szervezőmunkáját!
A múzeumi, a könyvtári és a levéltári források felhasználása a tehetséggondozásban – MTM-workshop a hajdúböszörményi gimnáziumban
A gimnáziumunk minősített tehetséggondozó műhelyként szervezett műhelymunkájára, amelyet 2024. június 5-én tarottunk, a városban dolgozó és tanító közgyűjteményi dolgozók és pedagógusok jöttek el.
Gyulai Edit szakértő mesterpedagógus, a gimnázium Szó-kra-tész disputakörének vezetője, magyar–történelem szakos tanár az általa megtartott alkalmon bemutatta, hogy a tehetséggondozás rendelkezésre kapott kereteiben milyen munkát végzett az elmúlt években. Hogyan használta fel a csoportmunka, fakultáció, egyéni tanulói pályázat segítése, tanulók mentorálása, disputakör vezetése során a különféle helytörténeti forrásokat.
Egy-egy projektmunkát részletesen is ismertetett. Pl. az irodalmi sétát Böszörményben, amelyet könyvtári forrásokra és a helyi emlékművekre épített. A következő együttmunkálkodásban az volt a cél, hogy hogyan lehet a tájnyelvet mint a szókincsbővítés eszközét használni a verbális képességek fejlesztésére, ehhez a múzeum szellemi néprajzi gyűjteményét, adattárát és saját tájnyelvi tanulmányát használta fel. Legfrissebb projektként a történelem és a képzőművészet összekapcsolásának lehetőségét biztosította egy tanulói pályázat mentorálásával. Tanulói holokauszt-témában benyújtott pályázatait segítette levéltári források és helyi tárgyi emlékek közös feldolgozásával.
Végül az általa vezetett disputakörben végzett forráselemzést mutatta be. Két helyi jelentőségű szónok (dr. Sarkadi Nagy János és Baltazár Dezső) egy-egy beszédének a tanulókkal elvégeztetett elemzését, majd hogy a tanulók hogyan is írták át ezeket a beszédeket más nézőpontból, közben a múzeumban és levéltárban kutatva. A nagyváradi Ady-líceum disputakörével közös munkálkodásuk egy közös kiadványban is megjelent.
Az előadás sikerét biztosította, hogy jelen voltak, és a témához hozzászóltak a helyi könyvtár, múzeum, és levéltár szakemberei. Bemutatták, népszerűsítették pedagógiai és művelődési tevékenységüket. Az előadás utáni visszajelzések megerősítették, hogy szükség van a könyvtári, múzeumi és levéltári források felhasználására a humán tehetséggondozásban.
Köszönjük tanárnőnek és köszönjük a résztvevőknek!
Köszönjük a Nemzeti Tehetség Központ támogatását!
A XI. Földi János országos természettudományi versenyen a II. korcsoportban Rab Márton 5.E osztályos tanuló harmadik, Pócsi Rebeka 6.E osztályos tanuló negyedik helyezést ért el.
A III. korcsoportban Rab Boglárka 8.E osztályos tanuló első lett és mint a versenytől nyolcadikosként búcsúzó kétszeres győztes, különdíjban is részesült.
A diákok felkészítő tanára dr. Nagy Attila volt.
Gratulálunk!
Gál Antónia 7. E osztályos diákunk önálló kiállítása tekinthető meg gimnáziumunk emeleti galériájában.
A tárlaton szereplő művek nagy része a tanítási órán kívüli elmélyült alkotói tevékenységről adnak képet. Az akvarell széles felhasználási lehetőségeit láttatja Antónia hangulati, tematikai és technikai szempontok szerint.
Gratulálunk a szép anyag létre hozásához, további sikeres alkotó tevékenységet kívánunk!
A Tiszacsegei Fekete István Általános Iskola által megrendezett tankerületi szintű természet- és környezetvédelmi versenyen a gimnázium csapata első helyezést ért el. A „Zöld szemüveg” elnevezésű vetélkedőn a csapatok nyolc állomáshelyen mérték össze a tudásukat és az ügyességüket. A verseny után egy finom ebéd és a Hortobágyi Madárkórház bemutatója következett. A programot tiszai motorcsónakozás zárta.
A csapat tagjai: Varga Vajk 5.E, Pócsi Rebeka 6.E, Bereczki Károly 7.E és Szabó Lili 8.E osztályos tanulók.
Felkészítő tanáruk dr. Nagy Attila volt.
Gratulálunk!
A Magyar Vöröskereszt Országos Elsősegélynyújtó Versenyének vármegyei fordulóját Hajdúszoboszlón rendezték meg, ahol a gimnázium csapata negyedik helyezést ért el.
A csapat tagjai: Nagy Nikolett 10.A, Gellén Gabriella, Szekeres Luca, Kovács Dominik és Szabó Lajos 11.B osztályos tanulók.
Felkészítő tanáruk Nagyné Dakos Tímea volt.
Gratulálunk!
Letöltés: Kedvezményes étkezés.pdf
Az előző tanévben az iskolánk elnyerte az Örökös Ökoiskola címet.
Ennek örömére a gimnázium nyelvtanárai tavaly ősszel nyírfát ültettek, melyet most ünnepélyesen felavattak és örökbe fogadtak.
Gondolataikat egy időkapszulában az utókor számára is meghagyták.
Iskolánk emeleti galériájában a 9.E osztályosok tavalyi tanévben készült alkotásaiból látható válogatás.
Az első félév a 2 iránypontos perspektíva használatáról szólt: aláfestő módszerrel metafizikus utcasarkot ábrázoltak, saját lakóházukat a megtervezett kerttel szerkesztették, festették meg.
A második félév a forgástestek megismerésével, felhasználási lehetőségeivel telt el. A szerkezeti, formakövetővonalas rajzokat követte a formatervezői sorozat.
2. oldal / 4