Országos 4. helyezett lett az Országos Középiskolai Problémamegoldó Versenyen a 10. A osztály tanulóiból álló BIGirls csapat: Antal Laura Jázmin, Török Mariann és Uzonyi Katalin. Az országos döntőben előbb divíziójukban megszerezték az első helyet, majd a 32 csapat közül az abszolút sorrendben a negyedik helyen végeztek.
Felkészítő tanáruk: Tóth Júlia
Elismeréssel gratulálunk!
Az Országos Középiskolai Problémamegoldó Versenyen a 11.c osztály tanulóiból álló csapat: Ősz-Varga Hanna, Gedeon Vencel és Révész Márk az országos döntőben divíziójukban a harmadik helyen, majd a 32 csapat közül megosztva másik három csapattal a hatodik helyen végzett.
Felkészítő tanáruk: Magi Csaba
Elismeréssel gratulálunk!
Bővebben: Országos Középiskolai Problémamegoldó Versenyen döntő 6. hely
Apró Boglárka első helyezett lett a rangos német nyelvi versenyen A Sprichst du Deutsch? – a Deutsche Telekom IT Solutions és a Debreceni Egyetem Germanisztikai Intézetének közös szervezésében megrendezett német nyelvi verseny debreceni döntőjében március 29-én, szerdán, Apró Boglárka 10/E osztályos tanuló 1. helyezett lett.
Pálfi Judit tanárnő tanítványa a „Deutsch. Karriere. Erfolg” programhoz kapcsolódó verseny utolsó, harmadik fordulójára rendkívül lelkesen készült, ahol egy szabadon választott témáról kellett 10 perces prezentációt tartania az egyetemen, majd a zsűri kérdéseire válaszolni. Bogi választott témája gimnáziumunk németországi, gommerni testvériskolai kapcsolatának bemutatása volt.
Nagyon örülünk Bogi gyönyörű eredményének, és köszönjük a felkészítést Pálfi Judit tanárnőnek.
Szívből gratulálunk!
Az Oláh György kémiaverseny országos döntőjében Seiler Zsolt, 10.E osztályos tanuló 12. helyezést ért el.
Véber Barbara 8.E osztályos tanuló a Curie kémiaverseny regionális fordulóján első helyezést ért el. Ezzel az eredményével bejutott az országos döntőbe.
A diákok felkészítő tanára Németi Edit.
Gratulálunk az eredményekhez!
2023. március 25-én Budapesten a Budapesti Műszaki Egyetemen rendezték meg a REFORMula Challenge országos döntőjét. Gimnáziumunkat két csapat képviselte a versenyen.
Bővebben: REFORMula Challenge országos döntőben a Bocskaisok
Az OPUS Titánok energiatudatossági csapatverseny országos döntőjében iskolánk csapata a 4-8. helyen végzett.
A csapat tagjai:
Bodnár Inez, Pákh Lívia, Sziszák László 11.C osztályos tanulók.
Felkészítő tanáruk dr. Nagy Attila volt.
Gratulálunk!
Videó a döntőről:
Papp Veronika 9. E osztályos tanuló a Lotz János szövegértési és helyesírási verseny országos döntőjében kategóriájában 7. helyezést ért el. Tanára: Gyulai Edit
Ahány nyelv, annyi ember - városi idegennyelvi versenyen német nyelvből,
Véber Barbara 1. helyezést és Kiss Linett Jázmin 2. helyezést értek el. Mindketten gimnáziumunk 8. E osztályos tanulói.
Felkészítő tanár: Pálfi Judit
Bővebben: "Ahány nyelv, annyi ember"- városi idegennyelvi verseny
Az "Ahány nyelv, annyi ember" c. városi idegennyelvi versenyen, német nyelvből Szabó Mihály (7/E) 3. és Petrus Balázs (7/E) 1. helyezést értek el.
Felkészítő tanáruk: Kiss Csaba
Szívből gratulálunk!
Bővebben: "Ahány nyelv, annyi ember" c. városi idegennyelvi verseny
Tóth Tamás Bence 12. E osztályos tanuló az Eötvös József szónokverseny Kárpát-medencei döntőjébe jutott 23 versenyző között van. A három szekcióban zajlott megmérettetésen, a Dunán inneni régióban 2. helyezést ért el.
Felkészítő tanára: Gyulai Edit
Lukácsi Eszter, 8/E osztályos tanulónk, első helyezést ért el angol nyelvből az "Ahány nyelv, annyi ember" c. városi idegennyelvi versenyen.
Felkészítő tanára: Collingwood Zsuzsanna.
Szívből gratulálunk!
Bővebben: "Ahány nyelv, annyi ember" c. városi idegennyelvi verseny
Az Országos Középiskolai Problémamegoldó Verseny regionális fordulóját az országban egyszerre 8 helyszínen, köztük Debrecenben, az MCC regionális központjában, az Aranybikában is megrendezték. A résztvevő 12 csapat között gimnáziumunk két csapata szépen szerepelt.
Az első divízióban a második helyezett lett a BIGirls csapat: Uzonyi Katalin, Török Mariann és Antal Laura Jázmin. Felkészítő tanáruk: Tóth Júlia. A második divízióban első helyezést ért el Szendvics nevű csapat: Révész Márk, Ősz-Varga Hanna, Gedeon Vencel, akiket Magi Csaba készített fel.
Mindkét csapatunk az országos döntőben folytatja áprilisban. Gratulálunk és sok sikert kívánunk!
Bővebben: Országos Középiskolai Problémamegoldó Verseny regionális döntő
A "Tiszán innen Dunántúl" országos népdaléneklési verseny vármegyei fordulóján Elek Zsanett iskolánk 9. A osztályos tanulója szóló kategóriában ezüst minősítést szerzett.
Kisegyüttes kategóriában Elek Zsanett, Marjai Dorka 9. A és Kovács Dominik 10. B osztályos tanulók kiemelt arany minősítést értek el ezzel jogot szerezve az országos döntőben való részvételre, mely májusban Budapesten kerül megrendezésre. Felkészítő tanáruk: Bíróné Márkus Andrea
Nagy Letícia iskolánk 5. e osztályos tanulója szólókategóriában a Bartók Béla Zeneiskola tanára Rozsné Fekete Csilla felkészítésében szintén kiemelt arany minősítést szerzett így ő is az országos döntőben képviseli iskolánkat!
Köszönjük a diákok és a tanárok felkészítő munkáját!
HAON - Népdalversenyen remekeltek a hajdúböszörményi Bocskai diákjai
Bővebben: "Tiszán innen Dunántúl" országos népdaléneklési verseny
2. oldal / 2