×

A gimnázium logója

Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium

400 éve a diákokért

Pályázhatnak a Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium nappalis, angol nyelvet tanuló diákjai. Pályázni lehet az alábbi témákban való kutatási eredménnyel. Az eredményt önálló dolgozatban kell megjeleníteni. Az alapítvány a nyertesnek kétszázezer forint ösztöndíjat biztosít.

A dolgozat célja a kanadai magyarság történetének, irodalmi kulturális életének tanulmányozása, kutatása; irodalmi-szellemi értékeinek feltárása, megőrzése, közkinccsé tétele, továbbá a kanadai magyarság szellemi közösségének erősítése.

A dolgozatban a kanadai magyar alkotók* irodalmi munkásságának feldolgozását és műveik elemző-értelmező bemutatását várjuk el elsősorban, elsődleges források segítségével. A korábbi években feldolgozott témák és szerzők választása kerülendő!**

*Ajánlott alkotók jegyzéke

Németh Ernő, Faludy György, Andrásik Gyula, Tűz Tamás, Halász Iván, Kristóf Sándor, Fáy Ferenc, Kiss Ödön, Csinger József, Horváth Lóránt, Vitéz György, Király Ilona, Tamási Miklós, Veszely Ferenc, Kemenes Géfin László, Pintér László, Kasza Marton Lajos; Bebek János, Seres József, Dániel Nagy László, Bali Brigitta, Sajgó Szabolcs, Simándi Ágnes. Kulcsár Lajos, Naphegyi Imre, Juhász József, Domokos Sándor, Sárvári Éva, Bisztrai György, Dancs Rózsa, Apt Kamill, Balla András, Bölecz Béla, Duczynska Ilona, Harai Fejér Imre, Haraszti Endre, Hegedős Györgyi, Kállai András, Kertész Sándor, Krisztinkovich Mária, Mézes Miklós, Miska János, Pallavicini-Andrássy Borbála, Pap István, Pintér László, Szy Ferenc, Tűz Tamás, Veszely Ferenc.

**A korábbi pályázatok jegyzéke a kiírás melléklete

FELTÉTELEK

Az önéletrajzot angol nyelven, a többi dokumentumot magyarul kell beadni. A formai követelmények a következők: álló A4 oldalak, 1,5-es sortávolság, 12-es betűméret, sorkizárt bekezdések, amelyek behúzás nélküliek, hivatkozások számozott végjegyzetben. A dolgozatban 80% lehet a törzsszöveg, és 20% lehet az ábra, fénykép, bibliográfia, egyéb kiegészítő szöveg aránya.

BEADANDÓ DOKUMENTUMOK

  1. Önéletrajz

Europass önéletrajz arcképpel angol nyelven.

  1. Absztrakt

Legfeljebb egy oldalban megírt összefoglaló a kutatás tárgyáról és eredményeiről, a tárgynak a fenti témák egyikéhez való kapcsolódásáról, a kutatás szakmai és egyéb (pl. érzelmi) indokairól, várható eredményeiről és hasznáról, felhasználhatóságáról.

  1. Kutatási napló bibliográfiával

Legfeljebb két oldalban összefoglalt kutatási napló és bibliográfia

  1. Ajánlások

A pályázathoz ajánlást kell benyújtani. Az ajánló lehet a diák felkészítő tanára vagy az adott téma szakembere.

  1. Az elkészült dolgozat

8–10 oldalban megírt dolgozat.

  1. Pályázói nyilatkozat

A pályázó (és tizenhat éven aluli pályázó esetén törvényes képviselőjének) nyilatkozata arról, hogy a pályázati kiírás feltételeit és az alapítvány adatkezelési elveit megismerte és elfogadja.

A PÁLYÁZAT BEADÁSA

A felsorolt dokumentumokkal a pályázatot 2024. szeptember 30-ig kell beadni. A pályázatot egy példányban papíron kinyomtatva kell beadni a gimnázium titkárságára, egy példányban szerkeszthető digitális formátumban kell az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre elküldeni.

ÉRTÉKELÉS

A pályázók közül csak egy díjazott lehet. A beérkezett pályamunkákat a kuratórium felkért tagjai bírálják el. A bírálathoz külső szakértő segítségét kérhetik. Szempontok: (1) A kiadott témának való megfelelés (2) A leírt formai szempontoknak való megfelelés (3) A kutatás újszerűsége és mélysége (4) Elsődleges források (levelezés, kéziratok) feldolgozásának előnyben részesítése. Nem önálló munka vagy plágiumgyanú esetén a pályázót kizárjuk.

AZ EREDMÉNYHIRDETÉS

Az eredményhirdetés a gimnázium 1956-os megemlékezésen, várhatóan 2024. október 22-én lesz. A pályázókat külön értesítjük. Az elkészült dolgozattal írója szabadon rendelkezik, de az alapítvány jogot kap arra, hogy digitális és nyomtatott formában megjelentethesse akár Creative Commons licenc alatt is.

NYILVÁNOSSÁG

A pályázati felhívás megjelenik a gimnázium honlapján. Hirdetményként elhelyezzük az aula hirdetőjén. Az eredményhirdetés nyilvános a közönség és sajtó számára. Az eredményhirdetésről sajtóközleményt teszünk közzé az iskola hírfelületein és helyi sajtóban.

 Hajdúböszörmény, 2023. december 20.

 A kuratórium megbízásából Gyulai Sándor s. k.

MELLÉKLETEK

Miska János Ösztöndíj pályázati felhívása 2024

Miska János Ösztöndíj adatvédelmi tájékoztató

Korábbi pályázatok jegyzéke 2024

Pályázói nyilatkozat

Naptár

December 2024
H K Sz Cs P Szo V
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31
Következő eseményeink

Nincsenek események


















Csengetési rend

1. óra 7:15 7:50
2. óra 8:00 8:45
3. óra 8:55 9:40
4. óra 10:00 10:45
5. óra 10:55 11:40
6. óra 11:50 12:35
7. óra 12:45 13:30
8. óra 13:40 14:20
9. óra 15:00 15:45
10. óra 15:50 16:35
11. óra 16:40 17:25

Kapcsolat

  4220 Hajdúböszörmény, Bocskai István tér 12.

  +36 52 229 368

  +36 52 561 165

  47.673730, 21.507221

  big@bighb.hu

OM: 031204

  Belépés

  Régi weblap

Hivatali kapcsolatok

A gimnázium logója
 
Hajdúböszörményi Tankerületi Központ
Hajdúböszörmény város címere
Hajdúböszörmény,
a Hajdúk fővárosa
Oktatási Hivatal
 Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium, 2021